Vuk: Rőt bundában úgy lapult ott némán, sok vad árny között,
Mint a domb, mely pirkadatkor bíbor lángba öltözött.
Most is rémlik, mintha látnám. Keresem bokrok rejtekén.
Mért kell kivárni azt a percet? Hiszen én most megmenteném!
Még álmaimban is kísért a parányi sárga szem.
Akárhogy felejteném, nem halkul el a hangja sem.
Csele: „Felejts el, hisz nekem már végem!”
Vuk: Hogy szabad legyen, csak rajtam áll.
Hallom, hogy ott sír börtönében. Tudom jól, hogy visszavár!
Esőfelhők merre késtek? Mért ilyen csúf kék az ég?
Jöjj, vihar, hogy kiolthassam vad tüzem, mely bennem ég!
Most is rémlik, mintha látnám. Keresem bokrok rejtekén.
Mért kell kivárni azt a percet? Hiszen én most megmenteném!
Még álmaimban is kísért a parányi sárga szem.
Akárhogy felejteném, nem halkul el a hangja sem.
Csele: „Felejts el, hisz nekem már végem!”
Vuk: Hogy szabad legyen, csak rajtam áll.
Hallom, hogy ott sír börtönében. Tudom jól, hogy visszavár!
Tudom jól, hogy visszavár!