Monológ
MC Soon
Refrén.:
Minden sorom téged az életre tanít,
vigyázz, mert az darabokra szakít!
Nekem is az életem pár percen múlt
nem hittem el, de a halál felém nyúlt!
1. Versszak.:
Szomorú szombat este, talán még a nap is elbújt,
nem értettek,hogy ez a gyerek miért ilyen feldúlt.
Kitágúlt pupillák, megzavarodott elme,
össze-visszatántorgás, ennek nincs értelme.
Könnyes szemmel néztek, ahogy megőrülök lassan,
ahogy átvette a drog az irányítást rajtam.
Nem volt visszaút, látták itt nem segít már semmi,
éreztek a szememben, nekem már nem szent senki.
Érkezes után, az orvosok csak annyit
mondtak, számítsanak rá, hogy itt fogom hagyni
a világot, elalszok és nem kelek fel többet,
17 évesen bezárom a könyvet,
mibe az életem írták, de ilyen fiatalon
nem hagyom itt a családot, a harc az én diadalom.
Ezt a halállal vívtam, közel jártam hozzá,
minden betűm erről szól, nem kell ehhez szótár.
2. Versszak.:
A jó Isten igen, kihúzott a szarból
Édesanyám sírását nem hallottam a zajtól.
Vakítottak a fények, négyen szorítottak falnak,
kirázta mindenem a hideg, hogy itt emberek haltak!
leszíjjazva az ágyhoz, veszetten kiabáltam,
beadtam egy sztorit, mit az éjjel kitaláltam.
Mintha álmodtam volna, pedig valós volt az egész,
két éve történt, de felejteni nehéz.
A rokonok, a család együtt imádkoztak értem,
imádkoztak azért, hogy Dávid visszatérjen.
"Gyere vissza fiam" kérte apám halk hangon,
megszorítottam a kezét, hogy igen apám-hallom.
Válaszolni még nem tudtam, nem volt tiszta képem,
hogy mi történik itt? Mi zajlik velem éppen?
Időm se volt felfogni, ezért mondom el dalban,
hogy milyen volt az, mikor majdnem meghaltam.
3. Versszak.:
Megküzdöttem az életért, és büszke vagyok arra,
hogy a nulláról megint, sikerült talpra
állnom, és többé nem kell már várnom,
elengedhetem,hogy az emlék tovább szálljjon
velem, a zenéimmel karöltve,
a sors olyan szál, ami sosincs eldöntve.
Nincs olyan, hogy vége, nincs olyan, hogy ennyi volt,
nincsen a polcon mindent tudó lexikon.
Az élet folyik mindig a maga útján,
nem ismered a jövőjét, nem ismered a múltját.
Nem tudhatod sosem, mit hoz majd a holnap,
hogy mekkora súlya van egy ki nem mondott szónak,
hogy vissza tud ütni, egy meggondolatlan lépés,
szerencsésnek tartom magam, igen ez nem kérdés.
Itt vagyok, mert az angyalom fentről vezet,
hiába néztem az ördöggel farkasszemet!
Minden sorom téged az életre tanít,
vigyázz, mert az darabokra szakít!
Nekem is az életem pár percen múlt
nem hittem el, de a halál felém nyúlt!
1. Versszak.:
Szomorú szombat este, talán még a nap is elbújt,
nem értettek,hogy ez a gyerek miért ilyen feldúlt.
Kitágúlt pupillák, megzavarodott elme,
össze-visszatántorgás, ennek nincs értelme.
Könnyes szemmel néztek, ahogy megőrülök lassan,
ahogy átvette a drog az irányítást rajtam.
Nem volt visszaút, látták itt nem segít már semmi,
éreztek a szememben, nekem már nem szent senki.
Érkezes után, az orvosok csak annyit
mondtak, számítsanak rá, hogy itt fogom hagyni
a világot, elalszok és nem kelek fel többet,
17 évesen bezárom a könyvet,
mibe az életem írták, de ilyen fiatalon
nem hagyom itt a családot, a harc az én diadalom.
Ezt a halállal vívtam, közel jártam hozzá,
minden betűm erről szól, nem kell ehhez szótár.
2. Versszak.:
A jó Isten igen, kihúzott a szarból
Édesanyám sírását nem hallottam a zajtól.
Vakítottak a fények, négyen szorítottak falnak,
kirázta mindenem a hideg, hogy itt emberek haltak!
leszíjjazva az ágyhoz, veszetten kiabáltam,
beadtam egy sztorit, mit az éjjel kitaláltam.
Mintha álmodtam volna, pedig valós volt az egész,
két éve történt, de felejteni nehéz.
A rokonok, a család együtt imádkoztak értem,
imádkoztak azért, hogy Dávid visszatérjen.
"Gyere vissza fiam" kérte apám halk hangon,
megszorítottam a kezét, hogy igen apám-hallom.
Válaszolni még nem tudtam, nem volt tiszta képem,
hogy mi történik itt? Mi zajlik velem éppen?
Időm se volt felfogni, ezért mondom el dalban,
hogy milyen volt az, mikor majdnem meghaltam.
3. Versszak.:
Megküzdöttem az életért, és büszke vagyok arra,
hogy a nulláról megint, sikerült talpra
állnom, és többé nem kell már várnom,
elengedhetem,hogy az emlék tovább szálljjon
velem, a zenéimmel karöltve,
a sors olyan szál, ami sosincs eldöntve.
Nincs olyan, hogy vége, nincs olyan, hogy ennyi volt,
nincsen a polcon mindent tudó lexikon.
Az élet folyik mindig a maga útján,
nem ismered a jövőjét, nem ismered a múltját.
Nem tudhatod sosem, mit hoz majd a holnap,
hogy mekkora súlya van egy ki nem mondott szónak,
hogy vissza tud ütni, egy meggondolatlan lépés,
szerencsésnek tartom magam, igen ez nem kérdés.
Itt vagyok, mert az angyalom fentről vezet,
hiába néztem az ördöggel farkasszemet!
kapcsolódó videók
