Pista és Katóka dala
Az égre kékes fátyolt sző az alkony
A kistoronyban, kong az est harang
Kicsiny kezed titokban fogva tartom
Úgy reszket itt mint hófehér galamb
S a jázmin illatát, szitálja ránk a szél
Szívemben tiszta vágy, tündér varázsa kél
Így leszünk mi mindig így,
Holtomiglan holtodig.
Most amikor minden virág nyílik
Orgonától a kis gólyahírig,
Mikor vége van a fagyos télnek
Amikor a fecskék visszatérnek
Most amikor a természet éled
Valahára boldog leszek véled
Megölelném az egész világot
S néked adnám mind, mind a virágot.
Komisz bohém vagyok csak mit tagadjam
De eskűszöm most itt e kispadon
Hogy szívem rejtekén tiéd maradtam
S már tiéd leszek csak angyalom
Enyém lennél enyém, ne is mond Pistukám,
Oly édes szép remény, jobb el sem hinni tán.
Így leszünk mi mindig így,
Holtomiglan holtodig.
Most amikor minden virág nyílik
Orgonától a kis gólyahírig
Mikor vége van a fagyos télnek
Amikor a fecskék visszatérnek.
Most amikor éled a természet
Valahára boldog leszek véled
Megölelném az egész világot
S néked adnám mind mind a virágot.