Apokaliptikus kõcsatát vívtunk,
a barátaim, meg én.
Az egyikünk majdnem meghalt,
apró pont e földtekén.
Repültek a kövek, a csontok törtek,
majd összeforrtak, mint fájó emlékek.
Õsz volt, a kövek hulltak, mint hó az égbõl.
Betemették a világot, lehulltak a légbõl.
Repültek a kövek, a csontok törtek,
majd összeforrtak, mint fájó emlékek - fájó emlékek.
Hajnal volt már, az utcai lámpák,
vékony fénykörükkel az utcát pásztázták.
Furulyaszó az alkonyatban,
a láng még egyszer utolsót lobban,
régmúlt árnyak veszve a ködben,
itt már nem halnak meg többen.
Repültek a kövek, a csontok törtek,
majd összeforrtak, mint fájó emlékek