Ez is csak olyan délután volt,
Akarta is, vagy csak, arra gondolt,
Talán, majd, felhívják,
Vagy talán, majd felhív.
Fejében sorok, a fülében dal,
Lelkének könyvében égni akar,
De üres a kávéház,
Üres mozik, és üres színház.
Mindez csak ámítás, egyszer felvillanó és kihunyó éles csillogás,
Mindez csak kábítás, elbűvöl hirtelen, könnyet fakaszt és vadul felráz,
Mindez csak körforgás, szelíd gyermeki lelkednek ördögi játék és tánc,
Érzéki csalódás, bűbájos görbe tükör, amit nézel, de nem láthatsz mást,
Nem kaphatsz mást, nem láthatsz mást.
A mindennapok már unalmasak,
Mint az árnyjáték sötétek, világosak,
Hiába szín és máz,
Hiába vér és láz.
Arra gondolt, talán vonatra száll,
A mindenséget és még többet bejár,
Távoli szegletek,
Elérhetetlenek.
Amit gondolsz, amire vágysz,
Amit érzel, az minden, a tiéd minden!