Most kinyílott az avatar, nézd ott egy boldog kisfiú
Egy kedves képen, hogy nevet, a kis hiú.
Na meg egy másik, itt kaptam meg a hintalovamat,
Mire megtanultam ráülni, az nem volt könnyű folyamat.
Emlékszem, legelőször átestem, persze nem sírtam,
Felkeltem és székről másztam fel rá, azt bírtam órákig.
Bazsi csak hintázott meg majszolt,
Egész addig a pillanatig, míg este anya rám szólt,
Hogy most már aztán lefekvés, nem mondom ám többször,
Jajj ugyan, hát már így is közölted, vagy ötször.
Tény, hogy emlékek raktárából táplálom a jelent,
Tény, hogy nem tudom elmondani, ki fontos mit is jelent.
Az is igaz, hogy sokat hibáztam, elcsúszott az életem,
Gyötör, hogy úrrá lett rajtam a holnaptól félelem.
De ezt csak magamnak köszönhetem, mert a tudat néha lefagy,
Ember nézz már tükörbe, ijesztő, minden te vagy!
Ez a gusztustalan féreg, hát mi az miért élek,
Hogy érzek, te sem tudod, amolyan szív kontra lélek.
Hogy megfutamodom, magam köré építettem falakat,
Melyek miatt könnyes szemmel írom most e szavakat.
Igen, volt kit szerettem, és volt ki viszont szeretett,
Volt ki rajtam, de akadt olyan is, aki velem nevetett.
Most megfáradtam picit, pedig évek óta oly nehéz,
Esz a penész, meglehet hogy oly sok ember lenéz.
De bízom, e sorokkal, tán e korszaknak vége jön,
Hogy bennem béke és szeretet, ha nincs még, létrejön.
Magyarnak születtem, azzá tett a sorsom,
És sokáig csak az számított, hogy tele legyen a korsóm.
És most itt állok a tükör előtt, magammal szemben,
Ki vagy te ember? Szedd össze magad!