Nekem folyton jár a szám, én nem tudom befogni,
mindenkinek mondom,hogy ez így is fog maradni.
Próbálkoztam hidd el,de még többet mások,
de megoldást erre,nemigen találtok.
Elsős korom óta így vagyok magammal,
mikor a tanárnő elintézett egy ragasztó szalaggal.
Utána megkért,hogy szavaljak pár versenyen,
"Mert ez a gyerek, tehetséges meg amúgy is hát, kell nekem.”
Teltek,múltak az évek,de nem történt változás,
egyre több oldalról,ért engem támadás.
Elhatároztam aztán ,hogy egy napra bizony kussolok,
sok mindenki leszólított,hogy mi van velem,hogy jól vagyok?
Csak mosolyogtam egyet,és levontam a tanulságot,
nem tesznek jót senkinek az efféle változások.
Így élek azóta is,szabad szájú hírében,
viruló képpel,gondolataid mélyében.
Élek és élni fogok,legalább is remélem,
hogy egyszer elgondolkozol néhány zenémen.
És eldöntöd utána,hogy mennyit érek neked,
nem kell mondanod semmit,hisz elárul a szemed.
Elárul az arcod mikor észre veszel,
elárul a tested,hogy mit hogyan teszel.
Elárul a szád mikor,hozzám beszélsz,
elárul a mosolyod mikor, valóban élsz.