Sohase volt nagy lakoma nálunk,
Dara is alig talán.
Fala ki-be dőlt, alig állt a házunk
A bazár oldalán.
Kicsi fiúként szegényen éltem,
De ha éjfélre járt
Álmaimban csodát reméltem,
Ami ma valóra vált.
Tudtam én mindig, hogy eljön az a lány.
Rám mosolyog majd, és lám, a magány
Máris elszállt.
És Bagdad közepén
Boldogan élünk eztán: ő és én.
Karomon alszik, velem kel együtt,
Kenyeremet ő szegi.
Csak, amit ő süt,
Csak azt kívánom, az a tuti reggeli.
Sohasem untat.
Viháncolunk csak.
Egész nap áll a bál.
Gyerekeink is velünk mulatnak, amíg az est leszáll.
Tudtam én mindig, hogy eljön az a lány.
Rám mosolyog majd, és lám, a magány
Máris elszállt.
És Bagdad közepén
Boldogan élünk eztán: ő és én.