Ha tehetném, egyszer visszapörgetném az időt,
és elhordanám azt a szégyent, amit más már kinőtt.
Nem engedném, hogy menjen, hogy más úton járjon,
hogy rajtam kívül más dolgot, a szívébe zárjon.
Ne menj, elkérlek, ne hagyj egyedül,
Mert a szívem érted egyből felhevül.
Fáj, hogy ezt tettem, megbántam bűnöm,
Magamból a rosszat, végleg kiűzöm.
Nélküled az élet, jelentéktelen szer,
De veled az egész egy mesés ékszer.
Ne menj el kérlek, ne légy szomorú,
Mert az én lelkemen van már koszorú.
Egy lépés nélküled, száz lépéssé vált,
Fáj, hogy minden szép, egy perc alatt elszállt.