Stark Bertalan: Ugyanúgy Ugyanúgy szeretek egyformán, és ugyanazt mondom, jóformán, lehetne másképp, de nem próbálnám, lehetne másképp is, talán. Befogom a számat, kinyitom a szemem, helyet adok, helyet, tovább a dalszöveghez 4889
Stark Bertalan: Delírium Édes-bús delíriumban múlik el az élet, pedig kezdetben még többre volt ígéret. Világmély gödröt ástunk, egyenesen a pokolba, kis lakás egy nagy házban százhetven TV-csatorna. tovább a dalszöveghez 3727
Stark Bertalan: Ne szeress Ne szeress, ne szeress, Mert nekem nem kellesz. Elmúlt az az idő, Mikor voltál kedves. Te tettél fogadást, Énelőttem, nem más, Hogy én rajtam kívül Sohase szeretsz mást. Ha tovább a dalszöveghez 3421
Stark Bertalan: Szerettem volna Szerettem volna szépen szeretni, Szépen szeretve mindent letenni, Letenni eléd a földre, És megpihenni egy kis időre, De jöttek hetek és jöttek évek, És persze voltak közben boldogabb tovább a dalszöveghez 3374
Stark Bertalan: Az van Az van, hogy semmi nincsen, szegekkel szájban, bilincsben, az ágyamon fekszem, mellettem, a távirányítós nőm. A tévé bemondja, hogy az élet azért van, hogy teljen el vele az idő. A tovább a dalszöveghez 3096
Stark Bertalan: Sohavégetnemérő Fénytől lángolt az egész város, Vörösen izzott a házak fala, Ott, ahol az ég a földdel határos Kilépett elém Isten angyala. Szárnya cirógatta arcom, Halkan, énekelve beszélt, tovább a dalszöveghez 3048
Stark Bertalan: Magyar gépdal This is a hungarian folksong! Ladies and Gentlemen! Duna parton áll egy malom, búbánatot őrölnek azon, Nekem is van búbánatom, odaviszem, lejáratom. tovább a dalszöveghez 2945
Stark Bertalan: Tangó Milyen szép a hajnal itt a stégen, Ahogy a felkelő Nap léket üt az égen. Na gyere ússzunk együtt a túlsó partra, De nem hoz senki semmit a fogában tartva. Részeg vagyok és különö tovább a dalszöveghez 2317
Stark Bertalan: Menekülj Találj ki önmagadból, vagy találj be valaki másba, Ne építs magad köré kimondatlan mondatokból várat, Mert ha könnyekkel áztatod gyönyörű arcodat puhára Száztorkú szörnyetegkén tovább a dalszöveghez 2245