Elindul a Hajógyár első eseménysorozata, a Hajógyár x A38

megjelenés:
2022-02-24 13:05:03

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 632

Formabontó összművészeti rendezvénnyel jelentkezik a Hajógyár a következő négy hétben. Az A38 Hajó fedélzetén szervezett tematikus estek során, a zenével összefüggésben négy különböző művészeti ág jelenik meg: az irodalom, a színház, a tánc és a vizuális művészet. A sorozat fő célkitűzése, hogy elősegítse a kortárs művészek közötti együttműködést és a koprodukciók által összekapcsolja, közelebb hozza egymáshoz az egyes művészeti ágak rajongótáborait, közönségét.

A Zene x Szöveg program bemutatja és egyben fel is dolgozza magyar zenészekről megjelent életrajzi könyveket, illetve a magyar zenészek nevét jegyző irodalmi műveket. A műsorvezető, Erdős Viktória és az est fellépő zenésze beszélgetnek az aktuális műről, amelyből egy színész részleteket olvas fel. Az irodalmi élményt a főszereplő zenész akusztikus minikoncertje követi! Az első est főszereplője, február 22-én Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar énekese, a „Mintha muszáj lenne” és a „A dolgok, amik mögöttem vannak” című kötetek szerzője lesz.

A Zene x Színház, egy igazi huszonegyedik századi színpadi show, modern zenés portrébeszélgetés, amelynek célja, hogy mélyebben megismerjük a hazai kortárs zenészek élettörténetét. Hegyi Dóri (Ohnody) műsorvezetésével, az Üveggyöngyjáték Playback Közösségi Színház közreműködésével jelennek meg a megszólalók életének és zenei pályájának érdekes pillanatai, fontos fordulópontjai. Ezt követően egy akusztikus mini- koncert következik, ahol a főszereplő és a zenésztársai közösen adnak elő. Március 1-én, a Zene X Színház első estéjén Lábas Vikit, a Margaret Island énekesnőjét ismerhetjük meg, az Üveggyöngyjáték Playback Közösségi Színház improvizációs játékának kíséretében. A zenés portrébeszélgetést, a Margaret Island zenekar akusztikus dalai zárják.
 
A Zene x Mozgás, a magyar zenészek és mozgásművészek együttműködésének elősegítéséért, és a színpadi produkciók látványának gazdagításáért jött létre. A mozgás és a zene fúzióját hétről hétre különböző táncművészeti és zenei stílusok koprodukciójával mutatjuk be. Az alkotók, a bemutatót követően Grecsó Zoltán koreográfus, táncpedagógussal tárgyalják át a közös munkafolyamatot, a látottakat pedig egy meghívott szakember értékeli szakmai szempontok mentén. Március 8-án Váth Máté és Herkovics Eszter Adria táncművészek a klasszikus- és neoklasszikus tánc mesterei, valamit Kertész Endre csellista koprodukciója lesz látható. Az est szakértője a Győri Balett igazgatója, koreográfusa Velekei László.
 
A Zene x Látvány célja a hazai kortárs zenészek és tervezők koprodukciójának elősegítése, és a koncertek színpadi látványvilágának gazdagítása. Az este folyamán a live act műfaj fashion show-val keveredik. Az kezdeményezés célja, hogy elősegítse a magyar előadók és a magyar tervezők együttműködéseit, az előadóművészek színpadi megjelenésének tudatosabb  megtervezését, valamint, hogy elmélyítse a zene üzenetét a vizuális művészetek eszközeivel. A bemutatókat beszélgetés kíséri, amely az előadóművész és a tervező közti munkát mutatja be, egy-egy egyedi darab szimbolikáját boncolgatja.  A Zene x Látvány első estéjén, március 15.-én Szigeti Zsófi (Solére) Dárdai Blankával beszélget a divat és a zene kapcsolatáról. A zenés portrébeszélgetést DOÓR és BRENKA akusztikus produkciója, Poprádi Flóra divattervező és Cukovy bemutatója színesíti.
 
Az Hajógyár x A38 eseményei elérhetők a Hajógyár Facebook oldalán.

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i