ZEMPLÉNI FESZTIVÁL – Az élmények harmóniája

megjelenés:
2023-07-09 11:45:25

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 292

A sokszínűség és a kulturális turizmus művészeti fesztiválja idén is, immár 32. alkalommal várja közönségét a Zemplénben augusztus 11-19. között. A programkínálat évről évre egyre színesebbé válik, a rendezvénysorozat törzsközönsége pedig erős és lelkes, mind a zempléni régióban, mind Budapesten, sőt határokon túl egyaránt. A Zempléni Fesztivál széles közönségrétegnek és korosztálynak szóló műsor-összeállításával, valamint a kultúra és a turizmus összekapcsolása irányába mutatott elkötelezettségével kiemelkedik a hazai fesztiválkínálatból.





Az idei fesztivál közel 40 helyszínen, csaknem 20 településen, több mint 500 fellépő művésszel várja a látogatókat. Fellép többek között a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar, Balázs János és Lackfi János, az Anima Musicae Kamarazenekar, a Pannon Filharmonikusok, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Talamba Ütőegyüttes, Szekeres Adrienn és László Boldizsár, Nyáry Krisztián és Bősze Ádám, valamint a Cantemus Gyermekkar. 




A Zempléni Fesztiváli művészeti vezetője és idén fesztiváligazgatója, Hollerung Gábor szavaival élve a Zempléni Fesztivál Magyarország talán legsokszínűbb művészeti fesztiválja, amely – nem titkoltan –, egy igen széles közönségréteget kíván megszólítani. Ez a filozófia a fesztivál rezidens zenekarától, a Budafoki Dohnányi Zenekartól (BDZ) sem idegen, így természetesen alakult a folyamat, amelyben a BDZ nem csak többkoncertes résztvevőjévé, de egyfajta szellemi bázisává is vált a fesztiválnak.




A zenés színházi játéktól kezdve, a népszerű jazz- és swing műsorokig rendkívül sok stílus és műfaj megtalálható az idei programkínálatban. Aki ellátogat a Zempléni Fesztiválra, találkozhat komolyzenei koncertekkel, a BDZ és Hollerung Gábor nevéhez fűződő, emblematikus Megérthető zene koncerttel, Cinefonic filmzene koncerttel, színházzal, jazzel, népzenével, világzenével, kamaraprodukciókkal, tánccal, gyerekprogramokkal, kiállítással és számos gasztronómiai élménnyel, hiszen a kisebb-nagyobb településeken megrendezett programokhoz sokszor kapcsolódik gasztronómiai élmény: borkóstolási, vacsorázási, vagy épp uzsonnázási lehetőség. Az idei fesztivál közel 40 helyszínen, csaknem 20 településen, több mint 500 fellépő művésszel várja a látogatókat. 





Az idei fesztivál egyik kiemelt programja Shakespeare–Korngold: Sok hűhó semmiért című zenés színházi játéka. A Müpa és a BDZ közös produkcióját a sárospataki Rákóczi-várban láthatja a közönség augusztus 13-án. Az előadás alcíme lehetne „Variációk a szerelemre”; amikor szerelemről beszélünk, azt hisszük, egyre gondolunk, pedig annyiféle arca van, ahányan vagyunk. A zenész-színész társulat a párválasztási játszmák közül négyet mutat meg az est során. 


A sokszínűség mellett a fesztivál másik fontos mozgatórugója a turizmus és a kultúra összekapcsolása.





E két terület legmagasabb szintű összefonódását, egymás általi erősítését, segítését kívánják szolgálni a szervezők, ezért nagy hangsúlyt fordítanak a helyi turisztikai irodákkal, szervezetekkel és a turisztikai infrastruktúrával való együttműködésre.






Az évről évre bővülő törzsközönséggel szoros kapcsolat alakult ki. Ez érzékelhető volt tavasszal is a fesztivál idei megrendezése körüli bizonytalanság kapcsán küldött rengeteg érdeklődő és bíztató e-mail, telefon, üzenet sokaságából is. A bizonytalanságot az okozta, hogy a tavalyra várt állami támogatásokról kiderült, utólag sem érkeznek meg, az idei támogatási lehetőségek pedig nagyon lassan kezdtek csak körvonalazódni. E nyomás alatt a fesztivál eddigi igazgatója vissza is lépett. De a hosszú bizonytalanság után végül egy váratlan fordulat beindította az idei fesztivál megszervezhetőségéhez vezető folyamatokat. Egy magánszemély, Sándor József úr, jól ismert pataki öregdiák, aki vállalkozásán keresztül az előző években is nagylelkű és megbízható támogatója volt a fesztiválnak, kiállt a meggyőződése mellett, miszerint a Zempléni Fesztivál hagyományát muszáj folytatni. Ezt a hitvallását tettel is megerősítette: igen jelentős összeget ajánlott fel a fesztiválnak magánvagyonából. E történésekkel párhuzamososan Hollerung Gábor művészeti vezető szerepe mellé magára vállalta a fesztivál megszervezésének teljes felelősségét, a fesztiváligazgatói feladatokat is. 


Mindezeket érzékelve sokakban megindult a „buzgalom”, az érintett települések mindegyike anyagilag is hozzájárul a fesztivál szervezéséhez, s most úgy tűnik, a mecenatúra megvalósulása valóban ösztönzőleg hat a Kormányra is; onnan is megérkezett a támogatási szándék híre. Magyarországon ez a fajta osztott teherviselés úttörő kezdeményezés, a fesztivál szervezői remélik, hosszú távon is gyökeret tud ereszteni a kultúrafinanszírozás területén. 


A Zempléni Fesztivál célja a fenntarthatóság és a továbbfejleszthetőség. „Bízunk benne – mondja Hollerung Gábor –, hogy évről évre még színesebb, még gazdagabb, még változatosabb, még több műfajt, koncertet, színházi előadást, táncot, kiállítást, gyerekprogramot felvonultató, a turizmussal egyre szorosabban összefonódó fesztivállá válunk. Hiszen már most is mi vagyunk az ország talán legsokszínűbb művészeti fesztiválja.” 

 

További információ, részletes program




 

EGYÜTTMŰKÖDŐ ÉS TÁMOGATÓ PARTNEREK

 

A Zempléni Fesztivál nem jöhetne létre együttműködő és támogató partnerek nélkül, akiknek ezúton is köszönetünket fejezzük ki.

 

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK:

A Művelődés Háza Sárospatak

Tiszáninneni Református Egyházkerület

Sárospataki Református Kollégium

 

TÁMOGATÓK: 

Kulturális és Innovációs Minisztérium 

Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 

Sándor József magántámogató

FémAlk Zrt.

Alerant Informatikai Zrt.

Colas Északkő Kft.

Continental Dohányipari Csoport

ZEMA

A ZEMPLÉNI RÉGIÓ ÖNKORMÁNYZATAI: Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tokaj, Bekecs, Erdőhorváti, Hercegkút, Mád, Mikóháza, Monok, Pálháza, Taktaharkány, Tarcal, Tolcsva

A fesztivál hivatalos borszállítója: Grand Tokaj Zrt. 

BORÁSZATOK: Disznókő Szőlőbirtok, Tokaj-Oremus Kft., Patricius Borház 

A ZEMPLÉNI RÉGIÓ TURISZTIKAI IRODÁI: Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület, Tokaji Kulturális Központ, Sátoraljaújhely-Hegyköz Turizmusáért Egyesület, Tourinform Miskolc, Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 




 

Fotók: Zempléni Fesztivál hivatalos 

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i