Lakatos Mónika szólókoncert november 9-én a Magyar Zene Házában

megjelenés:
2023-11-07 18:26:03

napi megtekintések: 2

megtekintések száma: 339

Lakatos Mónika az első cigány zenész, aki megkapta a globálzenei színtér legrangosabb kitüntetését, a WOMEX-életműdíjat 2020-ban. 2004 óta férjével, Rostás Mihály „Mazsival” működtetik a Romengo együttest, amellyel oláh cigány zenei gyökerekre épülő saját szerzésű világzenei dalokat játszanak. Első szólólemeze 2017-ben jelent meg, Romanimo címmel. Saját formációjával, a Lakatos Mónika és a Cigány Hangokkal 2020-ban adta ki első albumát Hangszín címmel. Lakatos Mónika koncertje egy húszperces ráhangoló beszélgetéssel kezdődik, amelyet Severinghaus Artemisz, a Zene Háza zenepedagógiai csoportjának szakmai vezetője vezet.


Facebook-esemény itt.

 

A Zene Házában szólóban, teljesen egyedül lép fel, a szikár, erős önmagában felcsendülő énekhang az oláh cigány kultúra legtisztább hagyományaiba avatja be a hallgatóságot.


Lakatos Mónika budapesti oláh cigány családban született, énekelni édesapjától, a közösség tagjaitól tanult. Az ország az 1996-os „Ki mit tud?” során ismerte meg nevét és hangját, amelyre tudta nélkül nevezték be, és amelyet romák között elsőként meg is nyert. Több formációban is vendégszerepelt, majd 2004-ben alapította meg férjével, Rostás Mihály „Mazsival” a Romengo együttest.


Az oláh cigány zenei gyökerekre épülő saját, világzenei dalokat játszó zenekarral Európa-szerte, valamint Dél-Amerika és Ázsia nyolc országában turnéztak.


A Romengo mindkét lemeze – Kétháné (2010, Gryllus) és Nagyecsed–Budapest (2014, Gryllus) – bekerült a World Music Charts Europe legjobb tíz albuma közé. 2017-ben jelent meg Lakatos Mónika első szólólemeze Romanimo címmel (Gryllus), melyen lassú, szomorú hallgatókat énekel, és melyet a World Music Charts Europe top 5 lemeze közé választott. Egy évvel később alakult meg a Lakatos Mónika és a Cigány Hangok. Ezen formációk célja az oláh cigány kultúra legtisztább hagyományainak bemutatása, továbbéltetése. 


Mónikát 2007-ben a marseilles-i Babel Med Fesztiválon Anna Lindh-díjjal, 2013-ban a Mediawave Fesztiválon Párhuzamos Kultúrákért-díjjal jutalmazták.


2014-ben Nemzetiségekért Díj Miniszterelnöki elismerésben részesült. 2019-ben bekerült a Kult50-be, a Fidelio Magazin által abban évben a magyar kultúrára legnagyobb hatásúnak ítélt 50 művész közé. 


2020-ban Mónika cigányok közt elsőként nyerte el a WOMEX -életműdíját, ami a világzene legnagyobb kitüntetésének számít. 2022-ben Kossuth-díjat kapott. A Zene Házában a koncertjén tehát a legtisztább formában ápolja az oláh cigány kultúrát – szólóban énekel, fellépése kihagyhatatlan.




Fotó: Magyar Zene Háza

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i