ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2023-11-13 09:12:35
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 299
Charlotte Sands gyerekkora óta ír dalokat, a legtöbben mégis egy TikTok-on virálissá vált szerzeménye, a Harry Styles ruhás címlapjáról szóló Dress miatt ismerték meg. Az énekes-dalszerző önreflexív, őszinte és lendületes dalai miatt azonban jóval többet tud adni, mint egy jól időzített geg.
Itthon idén kétszer is elcsíphettük, egyszer a Simple Plan vendégeként, majd a 5 Seconds of Summer előzenekaraként, most pedig eljött az idő, hogy a reflektorfény teljesen rá irányuljon: Charlotte Sands lemezbemutató június 4-én, a Turbinában.
Charlotte Sands már kilencévesen dalokat írt, a zenei vénáját szintén zenész édesapjától örökölte. Mindeközben a 2000-es évek pop-punk előadói és olyan ikonikus előadók hatottak rá, mint P!nk, Gwen Stefani, Sheryl Crow vagy éppen Avril Lavigne. Innen eredezteti történetmesélésen alapuló, lendületes és őszinte, önreflexív dallamait is. Nem csak a saját érzéseit, de a környezetében tapasztalt jelenségek is inspirálóan hatnak rá, így született meg 2020-ban a Dress című slágere is, amelyet Harry Styleról írt, aki ruhában pózolt a Vogue címlapján. A dal pillanatokon belül az önkifejezés himnuszává vált és rajongók ezreit – mára már millióit – érte el világszerte. A fáradhatatlan Sands az elmúlt években olyan előadók előtt lépett fel, mint YUNGBLUD – akinek egyébként szintén TikTok-on üzent korábban, hogy szívesen koncertezne előtte -, a My Chemical Romance vagy éppen a 5 Seconds of Summer, akik előtt mi is láthattuk.
Sands sikereiről tanúskodik az is, hogy több mint 15 héten keresztül szerepelt az amerikai Top 40-es rádiós listákon, díjat vehetett át a londoni Heavy Music Awards-on, az A2IM Libera Awards-on a legjobb feltörekvő előadó kategóriában jelölték, az Alternative Press pedig “megállíthatatlan erőként” hivatkozott a vagány énekesnőre.
Hamarosan érkező, can we start over? című debütáló albuma az elmúlt évekből táplálkozik, személyes és karrierbeli fejlődését szimbolizálja, amelyben az introspektív dalszövegek és a dinamikus, élő energia keveredik. Elmondása szerint az album tükrözi Sands jelenlegi identitását és tapasztalatait. A januárban érkező lemezről így mesélt:.”Remélem, hogy ez az album erőt, magabiztosságot és a sebezhetőségben rejlő erőt közvetít. Olyan, mintha tükröt tartanék magam elé, és pontosan azt tükrözi, ahogyan most, életem ezen szakaszában érzem magam. Biztosabbnak érzem magam abban, aki emberként és művészként vagyok, mint valaha."
Fotó: Charlotte Sands