Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2024-01-26 12:01:34
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 497
Elhunyt 82 éves korában Miamiban lévő otthonában Frank Farian popzenei producer és egykori popénekes, aki olyan sikeres együtteseket alapított és menedzselt, mint a Boney M. és a Milli Vanilli.
Halálhírét kedden a családja hozta nyilvánosságra.
Franz Reuther néven született 1941-ben a németországi Kirn an der Nahe-ban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban. Apja elesett a háborúban fia születése előtt, így anyja három gyermekkel magára maradt. 14 évesen Saar-vidéki rokonaihoz költözött, majd szakács lett.
Az 1960-as években kezdődött rock- és popénekesi pályafutása.
Az 1970-es évek közepén Rocky című számával aratott sikert, de ezt követően már csak ritkán lépett fel, producerként kezdett dolgozni.
Az általa alapított Boney M. a Daddy Cool, a Rasputin, a Rivers of Babylon vagy a Ma Baker című számaival poptörténelmet írt, bár később kiderült, hogy az együttes férfi frontembere, Bobby Farrell vokáljait Farian énekelte.
A Milli Vanilli duó miatt azonban botrányba keveredett a kilencvenes évek elején, amikor bevallotta, hogy Fab Morvan és Rob Pilatus csak tátogtak és táncoltak a színpadon, nem énekeltek egyetlen dalban sem.
Pályafutása alatt számos aranylemezt nyert és jól szerepelt a zenei listákon is. Mint erről egyszer nyilatkozta: sikerének az volt a titka, hogy amikor egy dalt kevert, egykor szakácsként töltött idejére gondolt.
"Minden a hozzávalókon múlik. Mondhatja az ember, hogy zenész lesz, de sok minden a szerencsén áll. A sikert nem lehet megtervezni”
- mondta.
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Veres Mónika Nika az Apáca Show musical címszerepében látható
tovább
Egy kapcsolat vége és egy új dal kezdete – itt a „VIHAR” BariLacitól
tovább
Új összművészeti fesztivál indul Pomázon: zenével, irodalommal, magyar borokkal és finom ételekkel készülnek
tovább
Megjelent MOVA legújabb dala: felnőttként is lehetünk gyerekek
tovább
Trokán Nóra és Trokán Péter egy musicalben lép közösen színpadra
tovább
Ilyen volt a 2025-ös Artisjus Songbook Camp
tovább
Kettős szereposztással jön szeptember 13-ától A testőr a Centrál Színházba
tovább
Az Elefánt zárja a Budapest Park 14. évadát
tovább
Több mint 1600 gyermek zenei oktatását teszi lehetővé a Mindenki szívében van egy dallam program
tovább
Bródy János 80 - korszakzáró koncert a legendás alkotóval és felejthetetlen dalokkal
tovább
Angol-svájci zenész is érkezik a 14. Szemrevaló Filmfesztiválra
Vetítik a Berlinale nyitófilmjét is
tovább
Becky Hill a SZIN-en - titkok az angol pop-díva fellépéséről
tovább
Lil Frakk bejelenti új lemezét a Melegítő című dallal és klippel
tovább
Nosztalgikus hangulatban a Simple Plan: dokumentumfilm és új dal is érkezik a bandától
tovább
Generációk és műfajok közös nyelve egy lemezen: Random Trip – Zenehíd a négyzeten
tovább