Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2024-09-24 16:43:32
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 451
Tapasztalt és fiatal zenészek adnak közös, a jazz műfajának sokszínűségét és gazdagságát bemutató koncertet a Budapest Music Center (BMC) nagytermében, október 26-án A magyar jazz generációi címmel.
A Szakcsi Jazz Egyesület által szervezett koncert a jazz hagyományaiba és a műfaj jövőjébe is betekintést nyújt.
- A jazz olyan műfaj, amelyet minél több közös játékkal lehet jól elsajátítani, ezért a fiatal jazzművészek számára a koncertezés elengedhetetlen a fejlődéshez. Édesapám, Szakcsi Lakatos Béla még életében meg szerette volna alapítani az egyesületet, erre azonban sajnos már nem kerülhetett sor. Halála után úgy éreztem, hogy szeretném felvállalni ezt az általa is oly fontosnak tartott feladatot. Az egyesület számos tevékenysége között kiemelt szerepet játszik a fiatalok támogatása. Számomra is az volt a legjobb iskola, amikor fiatalon Lakatos Ablakos Dezsővel és Babos Gyulával játszhattam együtt" - mondta ifj. Szakcsi Lakatos Béla jazzművészt, a Szakcsi Jazz Egyesület elnökét.
Az októberi koncert programját úgy állították össze, hogy minden résztvevőnek lehetősége legyen megmutatni tudását, és a közönség is betekintést nyerhessen a jövő jazzéletébe.
A fellépő fiatalokat a Szakcsi Jazz Egyesület vezetőségi tagjai, Szőke Nikoletta, Balázs Elemér, Zsoldos Béla, Oláh Kálmán, László Attila és az egyesület elnöke ifj. Szakcsi Lakatos Béla ajánlotta; a fiatal tehetségek olyan népszerű jazzelőadók társaságában lépnek színpadra, mint Oláh Kálmán, Torma Rudolf, Balázs Elemér, Szakcsi Lakatos Róbert, Fekete Kovács Kornél, Bacsó Kristóf, Pecek Lakatos Krisztián, ifj. Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre. Mint írták, a fellépőket tehetségük alapján választották ki, a későbbiekben további fiatalok kapnak majd lehetőséget a bemutatkozásra.
A műsor programjában a modern és a klasszikus jazz egyaránt helyet kap majd, a jazzstandardek feldolgozásai mellett pedig saját kompozíciókat is hallhat a közönség.
A koncerttel kapcsolatban további információ a Budapest Music Center honlapján található.
Fotó: Budapest Music Center
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
2026 a legendás előadók éve lesz
tovább
Cher visszatér az ünnepekhez: megjelent új dala Christmas Is Here címmel
tovább
Itt a Fishing on Orfű teljes zenei programja
tovább
Geszti Péter Poptimista címmel nagyszabású koncertet ad a fővárosban
tovább
Budapest Ritmo 2026 – Időtlen hagyományok, kortárs energiák Kubától Dél-Koreáig
tovább
Zanzibar és Rómeó Vérzik egy estén az Akvárium Klubban
tovább
King Crimson-dalok Budapesten, Steve Vai játékával: jön a BEAT zenekar
tovább
Domingo, Hauser és Dimash: három ikon egy színpadon Budapesten
tovább
Csendes barát: “a zene meséli a történet lelkületét”
Interjú Keresztes Gáborral, a film zeneszerzőjével
tovább
Telt ház és felejthetetlen pillanatok – hat év után újra megrendezték a Csomópont Gálát
tovább
Bereményi Géza írta Járai Márk első szólóalbumának dalszövegeit
tovább
Még egy kedd: megjelent az Anna and the Barbies új dala
tovább
Sziget: megérkeztek az újabb nevek
tovább
Pályázz az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumánál
tovább
Heaven Street Seaven: "a koncert a legjobb legális drog a közönségnek és a zenekarnak is"
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
tovább