Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2024-10-19 12:40:47
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 208
A száz évvel ezelőtt született slágerszerző, Szenes Iván életműve előtt tiszteleg a Qualitons október 21-én a Müpában.
A The Qualitons presents Szenes Iván 100 című koncerten a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a 2010-ben elhunyt slágergyártó legismertebb és kevéssé ismert dalainak különleges feldolgozása is elhangzik vendégénekesek közreműködésével.
A Müpa honlapján olvasható ajánló szerint minden idők legtermékenyebb hazai könnyűzenei szerzője, színházi mindenese, Szenes Iván szövegíróként és részben komponistaként mintegy kétezer dalt jegyez, ezek közül saját statisztikája szerint 120 lett sláger. Szállóigévé vált verssorairól sokan nem is sejtik, hogy ő a szerzőjük.
Gazdag és hosszú pályája során dolgozott Jávor Pállal, Karády Katalinnal, Szécsi Pállal, Hofi Gézával, Cserháti Zsuzsával és Zalatnay Saroltával is. A Szenes Iván-örökzöldek közé tartozik a Kicsit szomorkás a hangulatom, a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Kicsi, gyere velem rózsát szedni és A Kislány a zongoránál című dal is.
A pszichedelikus soul/beat/rock népszerű hazai képviselője, a Qualitons 2008 tavaszán alakult, és a hatvanas évek beat-rockja által inspirált zenéjével széles körben a Kovács Katival közös koncertekkel lett ismert 2010 környékén. A kezdeti instrumentális irány után a csapat némileg átalakult, inkább a vokális dalokra helyezték a hangsúlyt. A csapat funk-rock-experimentális zenéjét külföldön is egyre többen ismerték meg.
Számos koncertet adtak Németországtól kezdve Spanyolországon át Franciaországig, állandó fellépői voltak különböző showcase fesztiváloknak, meghívást kaptak a texasi SXSW fesztiválra is, ahol megnyerték a JanSport versenyét. A zenekart a Red Hot Chili Peppers énekese, Anthony Kiedis, valamint a Morcheeba vezetője, Ross Godfrey egyaránt méltatta, dalaikat a BBC is játszotta. 2019-ben - első magyar zenekarként - élőben léptek fel az új zenék felfedezésére specializálódott rangos seattle-i KEXP rádióban.
A korábbi négy stúdiólemezt (Panoramic Tymes; Tomorrow's News; Echoes Calling, Kexek) idén májusban követte a Club Eco Vol. I - The Trail című anyag. A zenekar nem először gondolja újra más elődók dalait, korábban a legendás Kex együttes zenéjét keltették új életre.
A Qualitonsban Szőke Barna (gitár, ének), Hock Ernő (basszusgitár, vokál), Menyhei Ádám (billentyűs hangszerek, ének), Weil András (billentyűs hangszerek, szintetizátorok, ének) és Boros Levente (dob, ének) szerepel. A koncerten vokalistaként közreműködik Áron András, Barkóczi Noémi, Cseri Hanna, Mehringer Marcell, Schoblocher Barbara és Vitáris Iván.
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Világhírű francia show Budapesten
tovább
Tudósítás: Sisi dupla Akváriumos fellépése Sziget Nagyszínpadot vetít előre
tovább
A Franz Ferdinand lesz a Művészetek Völgye sztárfellépője
tovább
Szedatív: megérkezett az imago mundi új dala és klipje
tovább
A The Offspring 7 év után új lemezzel tér vissza Budapestre
tovább
Buzás Bence idei első dalában természetfelettiség és egyszerre természetközeliség ütközik
tovább
Básti Juli és Mucsi Zoltán először szerepelnek együtt színpadon, a Centrál Színház A kripli című előadásában
tovább
Földes László Hobo Medvevára című előadásának bemutatójára készül a Nemzeti Színház
tovább
Leander Kills lemezbemutató koncert az Akváriumban
tovább
Robbie Williams visszatér Budapestre vadonatúj világkörüli turnéjával
tovább
SlowXmas 2024 - lassulj le és töltődj fel
tovább
Sziget 2025: A$AP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is fellép
tovább
A Honeybeast új dala: ilyen itt élni és létezni 2025 elején
tovább
A Skillet a Budapest Parkban is bemutatja új albumát
tovább
Magyar Zene Háza születésnapi jótékonysági est