Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2024-11-04 23:33:37
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 380
Népzenénk címmel ad koncertet a Muzsikás együttes november 11-én a Pesti Vigadóban. A zenekar tavaly elhunyt tagja, Éri Péter előtt is tiszteleg az eseménnyel.
Éri Péter születésnapján a vele közösen alakított Muzsikás-szellemiségben szólalnak meg a dalok a Muzsikás jelenlegi tagságával. Színpadra lép Porteleki László (hegedű, koboz, tambura, ének), Sipos Mihály (hegedű) és Hamar Dániel (nagybőgő, gardon, dob), valamint a zenekar jelenlegi állandó közreműködője, Mester László (brácsa).
Az est vendége lesz Petrás Mária (ének), Balogh Kálmán (cimbalom), illetve Farkas Zoltán és Tóth Ildikó (tánc).
Az 1973-ban alakult, Kossuth- és Prima Primissima díjas Muzsikás együttes Magyarország zenei nagykövete. A csapat (amelyben az alapító tag ifj. Csoóri Sándor 1997-ig zenélt) 1978-tól jelentetett meg lemezeket, az áttörést a szélesebb zenei közönség felé az 1986-ban megjelent Nem arról hajnallik, amerről hajnallott... című album hozta.
Az elmúlt fél évszázadban bejárták a világot, felléptek Indiától Amerikáig. A nyolcvanas évektől a leghíresebb koncerttermekben játszottak, köztük a Royal Albert Hallban vagy a Carnegie Hallban, főműsoridőben zenéltek a legnagyobb fesztiválokon. A Muzsikás Bartók-albuma a WMCE listáján 1999 áprilisában második lett.
Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőként ismerték el a legrangosabb nemzetközi világzenei kitüntetéssel, a Womex-díjjal. A Muzsikás nevétől sokáig elválaszthatatlan Sebestyén Márta énekesnő 1980-tól 1988-ig volt ötödik tag, és egészen 2008-ig fellépett a zenekarral.
Fotók: Muzsikás
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia
tovább
Megnyitotta kapuit a Sandorella Művészudvar Zamárdiban
tovább
Csináljuk a fesztivált! - december 6-án újításokkal indul az 5. évad
tovább
Jelentkezz te is fellépőnek a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase-re
tovább
Azahriah két héten belül a harmadik új dalával jelentkezik
tovább
Október 23: ünnepi hangversennyel tiszteleg az 1956-os forradalom emléke előtt a Concerto Budapest a Müpában
tovább
Egy boldog dal, ami megkérdőjelezi a boldogságod – itt a happy? a toldyuusotól
tovább
Videópályázat a 2025: A Magyar Dalszerzés Éve alkalmából
tovább
Új dalában Dzsúdlóval állt össze a Carson Coma
tovább
iamyank szóló zongoraest az AlterPlacc klubban
tovább
Sitkei Rockfesztivál: Ossian, Karthago, Lord és Pokolgép is lesz
tovább
Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek
tovább
A Csík Zenekar elkészítette első "igazi" videoklipjét
tovább
November 7. és 9. között ismét összművészeti programokat kínál a Trafó
tovább
Nosztalgikus hangulatban a Simple Plan: dokumentumfilm és új dal is érkezik a bandától
tovább