Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2025-05-05 18:01:17
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 356
A Város a Házban – Szeged című tematikus hétvége zárókoncertje a város emblematikus rockzenekarának, a Czutor Zoltán vezette Nyers együttesnek a fellépése lesz.
Vasárnap este az egyik leginkább emblematikus szegedi rockzenekar, az aktívan a kétezres évek közepéig működő, azóta csak jeles alkalmakra összeálló, Czutor Zoltán (később Belmondo) vezette Nyers ad koncertet – e jeles alkalom apropóján.
A kilencvenes évek és a kétezres évek első felének egyik népszerű zenekara, funkrockos, alternatív metalos, később egészen sokféle stílusgyakorlatot beépítő, és sok slágert kreáló sajátos világa szép színfolt volt a magyar zene történetében.
Fotó: Nyers
A Magyar Zene Háza célja, hogy bemutassa a magyar városok zenei életét
A Város a Házban – Szeged című tematikus hétvége egy olyan programsorozat része, amely a Zene Háza megnyitása óta a hely missziójának része. Ezért jött létre Város a Házban-sorozat, amelynek keretében már olyan gazdag zenei és kulturális élettel rendelkező városok mutatták be egy sokszínű programkavalkádban változatos zenei életüket, kiemelkedő együtteseiket, művészeti fesztiváljaikat, feltörekvő tehetségeiket, mint Pécs, Székesfehérvár, Veszprém, Debrecen.
Május utolsó és június első, tavaszból, nyárba forduló hétvégéjén Szeged zenei életét ismerheti meg a Zene Háza közönsége.
A Város a Házban sorozat megtestesíti a Ház missziós vállalását, a szegedi programkínálatban egyszerre jelenik meg a műfaji sokszínűség, az ismeretterjesztés, de a jövő tehetségeinek is lehetőséget ad a bemutatkozásra.
A szombati Szegedi családi nap és a vasárnapi Szegedi kavalkád során a legszélesebb műfaji palettán mozgó műsorok valósulnak meg a klasszikus zenétől – élen
a Szegedi Szimfonikus Zenekar szombat esti koncertjével – a Kövér Béla Bábszínház produkcióin át népzenei és jazz produkcióig, ismeretterjesztő beszélgetésekig - és a vasárnap esti Nyers koncertig.
Kiemelt kép: Nyers
Fotó: Magyar Zene Háza
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Domingo, Hauser és Dimash: három ikon egy színpadon Budapesten
tovább
King Crimson-dalok Budapesten, Steve Vai játékával: jön a BEAT zenekar
tovább
Négy új ünnepi szerzeményt hozott Kylie Minogue – egyben megjelent fizikai deluxe-lemeze
tovább
Cher visszatér az ünnepekhez: megjelent új dala Christmas Is Here címmel
tovább
Nagy sikerrel zárult az NKA Hangfoglaló Minifeszt
tovább
Coca-Cola SZIN: Legyünk együtt úgy, ahogy jól esik
tovább
Tribute Maraton 2026-ban is: 54 zenekar, 7 évtized, 4 nap
tovább
Fezen - Azahriah is fellép a 2026-os fesztiválon
tovább
A jövő magyar kedvencei egy színpadon – NKA Hangfoglaló Minifeszt a Turbinában
tovább
Müller Péter Sziámi óévbúcsúztató és újévköszöntő koncertre invitál
tovább
Elstartolt a 2026-os előadóművészeti támogatási időszak
tovább
Túl világon - megjelent a Góbé ötödik stúdió nagylemeze
tovább
Geszti Péter Poptimista címmel nagyszabású koncertet ad a fővárosban
tovább
2026 a legendás előadók éve lesz
tovább
Bereményi Géza írta Járai Márk első szólóalbumának dalszövegeit
tovább