Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2025-05-21 20:00:22
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 188
A Bence kalandjai a Virág Benedek Házban nyitja a nyarat akusztikus koncertjével május 28-án. A Bence kalandjai legújabb, Zsurlók című lemeze mellett korábbi dalaik is felcsendülnek majd: kortárs költők velünk rezgő sorai, valamint a Balaton hullámai és tanúhegyei ringatnak majd bele bennünket a lassan érkező nyárba.
A Bence kalandjai egy akusztikus formáció, amelyben kortárs költők versei kelnek életre. Különféle húros hangszerek és többszólamú énekek bensőséges összhangja teszi átélhetővé Nádasdy Ádám, Krusovszky Dénes, Varga Júlia, Tóth Csilla és Parti-Nagy Lajos költeményeit. Zenei világukban ötvöződik a 60-as évek folk hagyománya, az énekelt versek és a bluegrass zene hatása.
A formáció Jobbágy Bence szólóprojektjéből alakult öttagú zenekarrá, legutóbbi albumuk, a Zsurlók 15 dala 15 Krusovszky Dénes vers feldolgozása. A mostani koncert lesz az első alkalom a lemezbemutató óta, hogy ismét zenekari felállásban hallhatjuk a számokat, de a Zsurlók dalai mellett ezúttal a korábbi lemezek (Tengerek, 1bor1vers) számai is felcsendülnek majd, így egyszeriben a Virág Benedek Házba varázsolják majd a magyar tengert és annak számtalan kincsét május 28-án.
A Bence kalandjai fellépői:
Jobbágy Bence – gitár, ének
Tóth Eszter – ének
Bartek-Rozsnyói Judit – hegedű, brácsa
Szeifert Bálint – nagybőgő
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Szikora Róbert és a VALMAR visszatérő dalát most már klippel élvezhetjük
tovább
Az Elefánt zárja a Budapest Park 14. évadát
tovább
Miles Davist ünnepli a JazzFest Budapest őszi koncertsorozata
tovább
Carson Coma és Krúbi koncerttel indul a július a Plázson
tovább
VeszprémFest: Juanes, Beth Hart, a Kraftwerk és a Pink Martini is fellép jövőre
tovább
Teddy Swims újabb dallal jelentkezik be, megjelent a God Went Crazy
tovább
sisi után Csinszka lett a Spotify EQUAL magyar nagykövete
tovább
Ősszel visszatér a Rendezvény ReStart Konferencia: új lendület, friss tudás, erősebb kapcsolatok
tovább
Október 11-én a PONT fesztiválon perdül a kolo - szerb örökség a Múzeumkertben
tovább
A Queen együttesről Budapesten készült fotók a Nemzeti Múzeum kiállításán
tovább
Fesztiválország: a porból lett szabadság filmje nem lesz mindannyiunk életének mozija
tovább
New Level Empire születésnapi koncert az Analog Music Hallban
tovább
A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia
tovább
Visszatér a V-Tech: Lotfi Begi újragondolta a 2000-es évek egyik legnagyobb magyar slágerét
tovább
Budapest Open Mic: indul az új évad
tovább