Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2025-08-07 18:47:32
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 238
Zenés esttel tisztelegnek Cseh Tamás emléke előtt barátai, tisztelői Bakonybélben szombaton. Az esten a jazz és a világzene mellett felhangzanak majd Cseh Tamás dalai, bakonyi indián énekek és country muzsika is.
Immár 11 éve rendezik meg Cseh Tamás halálának évfordulóján a település díszpolgára tiszteletére az emlékestet a Szent-kúti kápolna mögötti területen.
A fellépők
A Makám Trió alapítója, Krulik Zoltán zeneszerző, gitáros, dalszerző énekesként mutatkozik be a közönségnek Kézdy Luca hegedűs és Bata István basszusgitáros, a jazz és a világzene terepeit bejáró muzsikusok társaságában. A trió, amely tavaly tavasszal alakult, a saját dalok mellett
a Cseh Tamás-Bereményi Géza szerzőpáros, a Kex énekese, Baksa Soós János, valamint Jász Attila, Zalán Tibor és Másik János verseire és szövegeire komponált dalokat ad majd elő.
Cseh Tamás zeneszerző, énekes, színész, előadóművész és
rajztanár 1990-ben
Fotó: Fortepan/Glósz András
Az est fellépői között lesznek nem hivatásos muzsikusok is
Baky György és Üveges Csaba kedvtelésből állt össze zenélni, elsősorban country-zenét játszanak. Baky György volt az a polgármestere Bakonybélnek, aki Cseh Tamás díszpolgárrá választását kezdeményezte. Üveges Csabának, a Jamboree Country Band egyik alapítójának műsorában az amerikai népzene kap főszerepet.
Víg Mihály, Cseh Tamás egykori zenésztársa, valamint az énekes fia, Cseh András közös műsorral lépnek színpadra.
Tolmácsolásukban Cseh Tamás dalai mellett bakonyi indián énekek is elhangzanak, hiszen az énekművész a bakonyi indián játék révén került kapcsolatba Bakonybéllel.
Az emlékestet tábortűz zárja, amely mellett immár 11 éve Mülhauser Martina idézi meg gitárjával és énekével Cseh Tamás emlékét a közönséggel együtt.
Kiemelt kép: Andrássy út (Népköztársaság útja) 101., a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházának emeletén működő 25. Színház. Cseh Tamás zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, rajztanár a Dal nélkül ... koncerten 1975-ben
Fotó: Fortepan/Vadász Ágnes
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Budapest Ritmo 2026 – Időtlen hagyományok, kortárs energiák Kubától Dél-Koreáig
tovább
Heaven Street Seaven: "a koncert a legjobb legális drog a közönségnek és a zenekarnak is"
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
tovább
Flo Rida-val és Timbaland-el robban be a 2026-os Deja Vu Fesztivál
tovább
Új dallal indítja a 2026-os évet a Down For Whatever
tovább
S. Nagy István slágereit legendák idézték meg: dupla teltház előtt zajlott az emlékezés
tovább
Túl világon - megjelent a Góbé ötödik stúdió nagylemeze
tovább
Zanzibar és Rómeó Vérzik egy estén az Akvárium Klubban
tovább
Sziget: megérkeztek az újabb nevek
tovább
A SopronFesten tér vissza a The Prodigy
tovább
Ossian negyvenéves jubileumi koncert a Papp László Budapest Sportarénában
tovább
King Crimson-dalok Budapesten, Steve Vai játékával: jön a BEAT zenekar
tovább
Sziget 2026: megérkeztek az első nevek
tovább
Tribute Maraton 2026-ban is: 54 zenekar, 7 évtized, 4 nap
tovább
Pályázz az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumánál
tovább
Fenyő Miklós halála: hajnalban elhunyt a legendás énekes
tovább