Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2025-10-16 11:35:47
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 82
A dzsessz és a népzene, majd a klasszikus zene képviselői állnak együtt színpadra februárban a Cziffra Fesztivál Bajnokok ligája című új zenei sorozatának két koncertjén.
Az első esten, február 11-én, a Zeneakadémia Nagytermében a dzsessz és a népzene képviselői, Balogh Kálmán cimbalomművész, Dresch Mihály fúvós, Lakatos Mónika énekes és a Sárik Péter Trió lépnek fel.
Balogh Kálmán elkötelezetten vállal szerepet a folklór, a klasszikus zene és a dzsessz műfajának ötvözésében, míg Dresch Mihály a rá jellemző karakteres stílus mestereként színesíti az estét.
A koncert harmadik szólistája, Lakatos Mónika az oláh cigány kultúra hagyományainak bemutatása érdekében alakította ki dalainak saját zenei gyökereire épülő világzenei hangzásvilágát. Előadásukat a Sárik Péter Trió egészíti ki, és Batta András zenetörténész vezeti.
A második esten, február 22-én a Zeneakadémia Nagytermében Baráti Kristóf és Bogányi Gergely zongoristák, valamint Boldoczki Gábor trombitaművész és Balázs János zongoraművész közös koncertjét hallhatja majd a közönség szintén Batta András kalauzolása mellett.
A Cziffra Fesztivál programjaival február 11. és 22. között Budapest több helyszínén találkozhat a közönség
A Világok találkozása című esten Gubik Petra, Miklósa Erika, Balázs János, Pál István Szalonna és Bandája ad közös koncertet, a bárzene és a cigányzene hagyományait a Bárest című program idézi meg, de várják az érdeklődőket a fiatal művészeket bemutató Fókuszban a fiatalok című előadásra is.
Új produkció lesz a Szerelem első hallásra Törőcsik Franciskával, Lackfi Jánossal és Balázs Jánossal.
A nemzetközi hírű előadók közt a fesztiválra érkezik David Fray zongoraművész, Leonidas Kavakos görög hegedűművész és Enrico Pace olasz zongorista is.
A sorozat eseményei között idén kiemelt szerepet kap a bárzongorista hagyomány bemutatása, de számos gyerekprogrammal és kiállítással is készülnek a szervezők.
Kiemelt kép: illusztráció/Freepik
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Kökény Attila és Rakonczai Viktor új dala a nyár legforróbb darabja: Veled elrepülnék
tovább
A Queen együttesről Budapesten készült fotók a Nemzeti Múzeum kiállításán
tovább
Szlimmy új dala a mérgező álmodozásról szól
tovább
Tom Odell Budapestre is elhozza legújabb érzelmes dalait
tovább
Kemény metal, fullos chill – idén sem maradunk Alpárfeszt nélkül
tovább
Mozart Planet: 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest
tovább
Artúr Rambó: új dal arról, hogy a traumáink ólomsúlyú láncok, a szabadság mellett is
tovább
Október 11-én a PONT fesztiválon perdül a kolo - szerb örökség a Múzeumkertben
tovább
A világsztár zongorista Péter Bence új, grandiózus show-val tér vissza Budapestre
tovább
A Magyar Állami Operaház programjai kísérik az idén 200 éves Anna-bált
tovább
A Dal 2026 - elindult a jelentkezés
tovább
A magyar klasszikus zene napja - Bartók, Weiner, Kodály és Gyöngyösi művei csendülnek fel a Zeneakadémián
tovább
A OneRepublic ismét meghódítja Budapestet
tovább
Szekér Gergő új dala letaglózóan őszinte a háborúról és férfiasságról
tovább
A Blahalouisiana énekesnője: bármennyire szeretek szerelmes lenni, a ma esti koncert érzése annál sokkal jobb
Schoblocher Barbaráék feltöltötték jó energiákkal a Park közönségét
tovább