Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2025-11-14 11:37:35
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 157
Jövőre negyven éve lesz annak, hogy az F.O. System tagjai először álltak ki dalaikkal a nagyérdemű elé.
A különleges jubileum apropóján azonban most egy minden eddiginél nagyobb szabású koncertre készülnek
Az F.O. System 1986-ban alakult, máig aktív tagjai az alapítók közül Mátyás Attila gitáros-énekes és Jerabek Csaba basszusgitáros.
A banda hamar jelentős rajongótáborra tett szert a dark-wave irányzat első hazai képviselőjeként erőteljes, borús hangulatú dalaival.
Első koncertjüket egyből a PeCsa-ban adták a Kreténs és a Normál zenekarok társaságában, amelyet számos kisebb-nagyobb fellépés követett határon innen és túl. Játszottak többek között a New Modern Army és Christian Death társaságban is.
A zenekar 1991-ben elbúcsúzott rajongóitól, egészen 2006-ig, amikor ismét összeálltak egy koncert erejéig. A visszatérő koncerten előadták a kedvenc dalaikat, onnantól kezdve pedig szinte évről-évre összegyűltek egy-egy különleges alkalomra, hogy élőben is felcsendülhessenek az F.O. System szerzeményei.
A zenekar megalakulásának lesz a negyvenedik évfordulója
Ezt eddigi leghosszabb F.O. System koncerttel ünnepelnek meg. Az esten felcsendül az összes saját daluk, feltűnnek a színpadon korábbi zenésztársak, de további meglepetésekkel is készülnek a közönségnek november 13-án, az Akvárium Klubban.
Fotók: F.O.System/Live Nation Magyarország
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Új dallal indítja a 2026-os évet a Down For Whatever
tovább
Telt ház és felejthetetlen pillanatok – hat év után újra megrendezték a Csomópont Gálát
tovább
Először jelent meg Zséda Ünnep című nagylemeze bakeliten
tovább
A SopronFesten tér vissza a The Prodigy
tovább
Megjelent a NÉKED zenekar első nagylemeze
tovább
Zanzibar és Rómeó Vérzik egy estén az Akvárium Klubban
tovább
Pély Barna 50 - nagykoncert a Magyar Zene Házában
tovább
Sziget 2026: megérkeztek az első nevek
tovább
Heaven Street Seaven: "a koncert a legjobb legális drog a közönségnek és a zenekarnak is"
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
tovább
Fezen - Azahriah is fellép a 2026-os fesztiválon
tovább
Flo Rida-val és Timbaland-el robban be a 2026-os Deja Vu Fesztivál
tovább
Coca-Cola SZIN: Legyünk együtt úgy, ahogy jól esik
tovább
Müller Péter Sziámi óévbúcsúztató és újévköszöntő koncertre invitál
tovább
Végre itt az évek óta várt C.A.F.B. bakelit
tovább
Bereményi Géza írta Járai Márk első szólóalbumának dalszövegeit
tovább