Dopeman

stílus: Rap

napi megtekintések: 2

megtekintések száma: 115007

dalok száma: 125

leírás:

Pityinger László, művésznevén Dopeman (Budapest, 1974. március 20. – ) magyar rapper. Ganxsta Zolee oldalán lett ismert, majd önálló rapperként produceri karriert is befutott.

bio:

Pityinger DopeMan László neve 1996-ban vált ismerté, amikor közreműködőként és szövegíróként is debütált Ganxsta Zolee Jégre Teszlek című albumán. Már ekkor olyan slágerek fűződtek a nevéhez, mint a K... bővebben
Pityinger DopeMan László neve 1996-ban vált ismerté, amikor közreműködőként és szövegíróként is debütált Ganxsta Zolee Jégre Teszlek című albumán. Már ekkor olyan slágerek fűződtek a nevéhez, mint a Keleti Oldal Nyugati Oldal, melynek hatására Döglégy Zolee egyik pillanatról a másikra az ország legnagyobb sztárja lett. 1997-ben, Lory B kiválása után már a Kartel állandó tagja volt és ezzel egy időben elindult a szóló pályafutása.
Ebben az évben megjelent első, Fordult A Kocka című lemeze, amely hatalmas sikert aratott. A CD-hez két klip is készült. Az egyik az Antal Nimród által rendezett Indul A Menet, a másik a mára legendássá vált 8. Kerületi Mese. Már ekkor elkezdte a zenei producerként való ténykedést, hiszen öccsével Pityinger KicsiDope Péterrel készítették az első magyar roma rap zenekar, a Fekete Vonat bemutatkozó albumát. Az ő nevükhöz fűződik többek között a Vonat mindmáig legnagyobb slágere, a Hol Van Az A Lány.
1999-ben jelent meg a Ganxsta Zolee-val közösen kiadott Helldorado és a második szóló lemez, a Magyarország Rémálma. Mindkettő példátlan sikert aratott, és több hónapon át vezették a magyar lemezeladási listát. Olyan szlogenekké vált dalok voltak rajtuk, mint a DopeMan-féle Virítsd A Lóvét (Enyém A Világ) vagy a Jó, A Rossz És A Kartel. A Magyarország Rémálma több szempontból is úttörő volt, mivel DopeMan volt az első, aki élő zenekarral vett föl rap dalokat, és soha előtte egy előadó sem ábrázolta olyan szókimondóan és hitelesen a magyar éjszaka és a bűnnel fertőzött utcák világát.
A következő évet a TKO nevű produkcióval kezdte. Az igazi nehézfiúkból (Ogli G, Kicsi Tyson) álló csapat CD-jéből a megjelenés utáni hónapban rekord mennyiség fogyott. Még ebben az évben tető alá hozta az első magyar női rapper, MC Ducky lemezének megjelenését is. Kiadott egy koncertalbumot, majd 2001-ben újabb lemezzel, a Strici Visszatérrel rukkolt elő, amin olyan vendégek szerepeltek, mint Pély Barna a United-ből.
2002 fordulópont volt Dope életében, mivel öt évi közös munka után otthagyta a Kartelt, hogy teljesen a saját pályájára összpontosítson. Megjelentette a ma már klasszikusnak számító Az Országház Fantomját, ami minden szempontból vetekszik a nemzetközi hip hop remekeivel. Elég csak az albumról kimásolt kislemezeket fölidézni (Lopni, Nincsen Köztünk Csicska, Szeretlek Is Meg Nem Is).
DopeMant a média is fölfedezte magának, miután az RTL Klub Való Világ című műsorában való szereplésekor hatalmasat ugrottak a nézettségi mutatók. Itt találkozott Majkával, akinek a műsor vége után elkészítette első, és mind a mai napig legnagyobb sikert hozó lemezét, az Ózdi Hőst.
2004-ben újabb DopeMan korong jelent meg, ami A Telep Csicskája címet kapta. Itt sem volt hiány slágerekben, mivel a kereskedelmi rádiók szétjátszották az Emilióval közösen felvett Nincsen Arra Szót és az 1920-as évek hangulatát idéző Az Vagyok, Aki Vagyok-ot. Innentől kezdve rendszeresek voltak a különböző média szereplések (pl sztárboksz), sőt 2005-ben Dope a VIVA TV-n megcsinálta saját reality-jét (DopeMan És A Haverok), ami a zenetévé legnézettebb műsora lett.
A 2005-ben megjelent, DopeMan És KicsiDope Az Aljas Pityinger Fiúk című korongért a rapper fonogram díjat kapott. A 2007-es év a média szereplések jegyében telt, csakúgy, mint a 2008-as. 2008-ban DopeMan a CLS Music gondozásában jelentette meg a mr. Pityinger...Az Eredeti Genszter c. albumát, amely újfennt az eladási lista első helyén nyitott és az év egyik legsikeresebb magyar lemeze lett. A CD-ről kimásolt $triciTánc hatalmas sláger, de a lemez igazi fénypontjai a Fábián Julival rögzített Színes Kép és a rapper lányához, Fannihoz írt Szeretlek Kislányom.
Napjainkban DopeMan legújabb fölfedezttje, az underground körökben már kultusz figurának számító Tirpa (Killakikitt) anyagán dolgozik, amelyről az első klip (Mit Ér A Pénz?!) már fönn van a világhálón és rekord nézettségeket produkál. A lemez hamarosan megjelenik és utána DopeMan neki kezd saját albumának, elindítja a DopeManTV-t, és talán egy könyv írásának is nekilát. Na meg persze koncertek ezerrel (az MR2 Petőfi Akusztik műsorában vonósnégyes kíséretében adott lenyűgöző showt).
DopeMan mindenképp a mai szórakoztatóipar egyik legérdekesebb figurája. Megosztó személyiség, akit nem a média talált ki és futtatott föl, hanem saját kvalitásainak köszönheti pályáját. Nincsen imidzs, csak a kendőzetlen valóság, ami elsőre esetleg ijesztőnek vagy bárdolatlannak tűnhet, de közelebbről szemügyre véve kiderül, hogy egy tartalmas figuráról van szó. Nem lehet véletlen a sok eladott lemez, a rengeteg koncert, a világsztárok (Run DMC, Coolio, 50 Cent, Snoop Dogg, Method Man stb.) előtti fellépések (sokszor úgy, hogy a külföldi előadók maguk kérték a rappert előzenekarnak), filmszerepek, a médiában aratott sikerek (legyen az a Hal A Tortán vagy műsorvezetés és szerkesztés a Radio Deejay-ben).
Sokoldalú arcról van szó, aki rappel, énekel, kíváló showman, zenei producer és hangszerelő (az öccsével karöltve, aki az ország egyik legjobb gitárosa, zenésze) és még sorolhatnánk, de minek. Inkább nézz meg egy DopeMan koncertet és láss csodát... ;) vissza
zenekar dalai
Bővebben
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i