Refrén:
Ülj le mellém ha mersz
Ne félj tőlem, nem bántalak még ma nyersz,
Én már vártalak rég,
Csak egy perc, tűrj el társként,
Ne félj tőlem, kívánd, lásd még,
Ha már bátor voltál, miért történt volna másként?

Nézz rám! Most is zenét írok, szöveget Gáborral,
Elárult minket a kor, megáldott minket egy átokkal.
Nem ide kellett volna születni, ügyes, ki másnak látszik,
Mint ami. Akkor én ügyes vagyok. Bárcsak süket volnék.
Vagy üres halott. Szervek nélkül szebben épül a táj.
Mi omlik az fáj, de van mi megtérül. Mondd hogy már
Nem szeretsz, élet, nem veled félek, hanem tőled,
Én átkarollak, és a füledbe súgom, ölj meg!
Ne törj meg, ne játsz velem,
Ne kelljen más lennem, pedig meg se értesz,
Még azt sem tudod, hogy ki vagyok.
Mégis ismerni szeretnél,
Aztán majd írhatok egy levelet nektek,
Egy ilyen szöveget magamnak.
Ezek majd filmkockák lesznek, mire majd emlékszik Attila,
Pár sor és egy emlék, egy barátság, mit vetek ma este papírra.
Hogy veled maradjon, gondoljál te is rám,
Mert egy csavargó vagyok, ezt Csabi is nagyon jól tudja.
Mint mikor ökörködünk, a világtól jó messzire futva,
Én érzem már, hogy durva, érzem már, semmi nem furcsa.
Csak mi, senki nem látja, mit mi, hogy az élet egy kurva,
Azt hittem, hogy mindenki tudta, hogy én a híd közepén állok,
Látom, hogy Gábor elugrott, Én utána szállok,
Mindig mondtam másoknak, legyenek olyanok, mint Attila, vagy Gábor.
Legyenek olyanok, mint Én, meg Csabi, kik nevetnek egy telefonszámon,
Vagy két kimondott szón, mi ugyanaz mint az első.
Eltör minket egy csomó ember, de én úgy érzem, hogy ettől jobb lesz minden.
Más lesz, vidámabb leszek ez látszat, én nyújtom feléd a kezem, édesen,
Úgy érzem, hogy engem várnak. A lépcsőházban újra.
Bár ki úgy érzem, hogy szeret. Ez nem szerep, ezt nem a szél fújta,
és nem is ereszt. Mint egy bicikli szelep, rozsdás küllők ölelnek.
Főétel vagyok, de halálomig ezt követnek. Voltak kik követtek,
Én is nyúltam már bele a szarba, tartozok embereknek, tartoztam,
Tartozni fogok mindig haladékot kérek, oh, bárcsak hagynám abba az egészet.
Megint alkottam. Ez jön. Ezt élvezem. Már mondom a választ.
Mikor még csak úgy érzed, hogy kérdezem, hogy adsz e haladékot.
Pedig tudom a választ, ne fárassz! Mondanád én vagyok néha ki megtámaszt,
Pedig támasz nekem is kéne, sokszor léptem félre. Sokszor bántottam meg kit szeretek.
Úgy érzem, hogy végre látom, kik a barátaim, kik velem félnek, én is velük félek.
Együtt félünk, de mi neked halál, az még nekünk élet.
Kérdezték már, hogy mért hallgatok folyton zenét az iskolában a folyosón.
Én legyintek a válasz fölött, vissza a fülhallgatót, aztán becsöngetnek,
Fejet lehajtom. Mintha altatót tettek volna az üdítőmbe. Dühítőnek látszom,
Hogyha szar kedvem van. Pedig rohadtul nem illek bele a világba.
Csak egy csókot adnék egy virágnak, mikor sírok a barátaim fájdalmán,
Vajon ki láthat? Hát senki. Sokan jönnek kérdezni mindig, hogy mi bajom, mi bánt?
Mi történt? Én mondom semmi. A pisztolyt fölemelem, és elteszek egy töltényt a tárba.
Aztán leszek a föld mély barátja egy kis dobozban, reménytelenül feküdnék a halál mellé,
Ki valójában megpofozna. Nem is védem már meg magam, inkább várom, míg föloldoznak.
És úgy élhetek mint egy pillangó, engem is elkap egy kisgyerek hálóval,
Mint ahogy én tettem régen, mondanám, hogy így legyenek, így,
De inkább megyek zenét írni, meglepem magam pár sorral. Elárult a kor.
Megáldott minket egy átokkal. Na tűnés Gyuri szöveget írni, zenélni újra Gáborral.
És nézz rám, szünetekben szövegírás a telefonba, kiránduláson, mindenhol,
Nem vagyok más, csak öreg tintás fiatal. Ki nyáron kosarazik Attilával,
Átregéli az egész nyarat. Ennyi maradt meg nekem. Ez olyan mint mikor elédraknak egy
Üres tányért, ne! Egyél! Falatozz az emlékekből! Aztán suli után egy telefon,
Gyere Csabi! Röhögjünk már a világon! Mondd azt, hogy mondjál mást,
Míg a portás vár engem a halál kapujánál, Te nem engedsz. A halál meg rámnéz.

Refrén 2x:
Ülj le mellém...

Köszönöm anyunak, apunak, Bettinek, köszönöm az egész családnak,
Köszönöm Attilának, hogy olyan sok nyarat együtt eltölthettünk.
Köszönöm Gábornak, a sok zenélést,
Köszönöm Andrásnak, hogy együtt kosarazhattunk.
Köszönöm Gézának, mindent, habár össze vagyunk most veszve.
Köszönöm Dórinak, mert ő mellém állt, ha baj volt.
Köszönöm Fruzsinak, Krisztinek, Briginek, mert ők nagyon-nagyon szeretnek.
És persze:
Köszönöm Ádámnak a sok bíztatást.
Köszönöm Tibinek, hogy nagyon sok mindenben segített.
És köszönöm csabának, hogy együtt csavaroghattunk.
Köszönöm Zsoltinak, aki nélkül az egész szám nem jöhetett volna létre, sőt az egész
lemez nem fog majd létrejönni.
Előre is köszönöm. Köszi! Csá-csá!