Nem sírok, meg ne tudja más (La montagne de l'amour)
Gubik Mira
Nem sírok, meg ne tudja más,
hogy fáj a titkos búcsúzás.
Mert holnap vár reám az út,
mely kéklő messzeségbe fut.
Elrabolnál messzi, távol,
de a szívem érted lángol.
Nélküled már könnyem sincsen,
mégis el kell mennem innen.
Menni, menni, menni kell,
a távol soha nem pihen.
Nem bánja, kérdi senki sem,
hogy vérzik érted a szívem.
Lá-lá-lá, lá-lá-lá-lá,...
Ne jöjj utánam, ne küldj utánam,
mert úgyse tudnék megmaradni többé nálad.
Téged kívánlak, az utak várnak.
Ez a bűnös vágyam egyszer kettétépi szívemet.
Azt meg ne tudja más,
hogy fáj a titkos búcsúzás.
Mert holnap vár reám az út,
mely kéklő messzeségbe fut.
El kell tőled messze menni,
nem tudok én megpihenni.
Csak a föld ad nyugodalmat,
melyben egyszer betakarnak.
Ott, ha egykor rám találsz,
ne sírj, mert fáj az elmúlás.
A síron vár rád egy virág,
azt tépd le, s csendben menj tovább!
Lá-lá-lá, lá-lá-lá-lá,...