Idén a Dalszövegírók Versenyén te lettél a Zeneszöveg.hu különdíjasa az Időgép című szerzeménnyel. Mit jelent számodra és mivel jár ez az elismerés?

 

Mondanom se kell, hogy rendkívül megtisztelő, hiszen kiváló kollégák neveztek a versenybe, illetve eddig felfedezetlen csillagok is, mint például a pályázat győztese. Hasonló elismeréssel nyilatkozom természetesen a jelen interjú által kínált lehetőségéről is, mivel köztudott, hogy a zeneszöveg.hu oldal a magyar könnyűzenei dalszövegírás szinte egészét átfogja. Az itt publikált gondolatok messze hatnak.

 

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok - mindannyian ismerjük Petőfi versét, melyet nagyon nehéz dallamok nélkül előadni. Mert maga a zene. Te is arra törekszel a zene és a szöveg határán mozgó dalverseidben, hogy a a szöveg önállóan is megállja a helyét. Hogyan válhat tudatossá egy ilyen zenei- és szövegírói alkotói folyamat és mit élsz meg közben?

 

A ritmusos szövegmondás egyidős az emberrel. A ó- és középkori dalnokok, de legnagyobb közkincsünk, a Biblia is néha ebben a lüktető formavilágban szólal meg. Ráadásul nemcsak a dalszerzők munkáin, hanem sokszor még az isteni inspirációval bíró Szentíráson is átüt, hogy valamiképpen a ritmikus-rímes forma visszahatott a tartalomra is. Ez egyáltalán nem baj. Mivel a költészet, mi több, maga a művészet, sőt, ahogy láttuk, még a szent szöveg sem okvetlenül priorizálja a tartalmat a formával szemben, a kettő maximum elemzésekben válhat szét. Éppen ez az organikus sodrás, magával ragadó koherens lendület hat a dalköltészetben. Egy másik elem, a mindenkoriság érzet, ami valahogy azt sugározza, mintha a mű mindig is létezett volna. Illetve a szellemesség, meg még sok minden. 

 

Szóval, ha például azt mondom, hogy: „…magoltad Marxt Engelst telhetetlenül, most is marsz engesztelhetetlenül…”, vagy azt, hogy: „Gellért nézi a hegyről, ahogy Erzsébet lemegy hídba, lerogynék a járaton, de a hév kötelez, itt vagyok elhívva”, akkor nehéz lenne szételemezve leoktatni, hogy ezek mitől működnek. A ritmikus szövegmondás fogalmába egyébként én beleértem az összes dalt, hiszen mindegyiknek van ritmusa, bár nem mindegyikben ez a főszereplő. A legtöbb dal -magán a szövegen túl - a dallamával, illetve a melódia harmóniához való viszonyával ragad meg, viszont a ritmus, a prozódia legalább ennyire fontos, és az a jó, ha mindez észrevétlenül hat.

 

Amikor a dalban a ritmikus szövegmondás dominál, akkor azt a mai szótár mégiscsak leginkább rap-nek mondja. De ilyesmi is van már évezredek óta. 1986-ban amikor megírtam az első modernkori magyar rap-et, még azt mondták, hogy ez egy gyorsan elvirágzó divathullám lesz, ehhez képest mára sosem várt mértékben sztenderdizálódott. Ez is csak ősiségét bizonyítja.

 

A tumultus miatt viszont átneveztem saját szövegközpontú műfajomat szózenének, vagy viccesebben dalliterációnak. Ez magába foglalja a hagyományos melodikus dal, a rap, a slam poetry, a spoken word és a megzenésített versmondás sajátosságait, miközben persze ezek a kategóriák önmagukban is eleve átfolynak egymásba. Tény, hogy az amit ma versnek hívunk, az valaha dal volt, amely mögül egy idő után kikopott a zene. Viszont a nyelvnek is van zenéje hangszeres kíséret nélkül is. Erre is utal az általam kreált szózene kifejezés. Például, hogy: 

„Liliomok hada közt halad a Lada, buckáknál fityeg a kabalababa,

Az anyósülésen úgy hadar a mama, újabban kérdi: magyar-e maga?” 

 

… ez miközben beszél, zenél. Az úgynevezett könnyűzene -ami esetemben néha nehézzene- először adott lehetőséget arra, hogy az előadó, ha van mondanivalója, kellő atmoszférája, akkor különösebben professzionális énektudás nélkül is, puszta orgánumával, személyiségével hasson. Őszintén, én sem az intonációs képességeimről vagyok ismert, már amennyiben az vagyok.

 

2022 húsvétján jelent meg a Titkos Messiás című dal és klip, amelynek zenéjét is szövegét is te írtad, Kökény Attila pedig énekel benne. Mit jelentenek számodra idén, illetve koronavírusos időkben, a háború idején az ünnepek - jelen esetben a húsvét?

 

Nem vagyok egy kifejezetten ünneplős típus. Lehet, hogy azért nem, mert valamiképpen minden napot ünnepnek tartok, ez persze nem jelent szenvedésmentességet. 

 

Mindazonáltal a húsvét, vagy találóbb kifejezéssel, a páska, egész civilizációnk egyik legnagyobb ünnepe. Azért jobb kifejezés a páska, mert ez a héber peszah-ból ered, amelynek jelentése elkerülés. Az ünnep lényege Izraelnek az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulása, amelyben az isteni parancs alapján a zsidók házanként egy-egy bárány vérét kenték fel az ajtófélfára és ezt látva, az öldöklő angyal elkerülte őket. Ez a modern ember számára kevéssé érthető aktus egyáltalán nem Isten vérszomjasságáról szól, hanem annak szimbóluma, hogy a vérben van az élet és az elrontott életért egy romlatlan élet adhat engesztelést az Életadónak. Izrael népe minden generációban évről-évre megemlékezik erről, a mai napig. Mindez pedig akkor vált globális ünneppé, amikor a názáreti Jézus, a világ Messiása, mint peszahi bárány azonosult mindannyiunk bűnével és belehalt ezekbe, saját vérével fizetve elégtételt a mi bűneinkért, majd harmadnapon testben feltámadott, hogy a gonosz végleg elkerüljön minket.

 

Hogy mit jelent számomra ez az ünnep, e rettenetes háborúval, járványokkal és egyéb borzalmakkal terhelt időben? Hát végülis ezt igyekszik átadni a Titkos Messiás című dal, Kökény Attila csodálatos tolmácsolásában és az én dalvers betétemmel. Azt mondjuk el, hogy bármennyire is nyomorgatott, agyontaposott léte van e földön az embernek, van számára egy titkos menedék, a minket szerető megmentő, Istenben és felkentjében, Jézusban. Persze sokakban felmerül, hogyha Isten szeret minket és egyben mindenható is, akkor mégis hogyan létezhet ennyi tragédia, kibírhatatlan szenvedés? Ez az egyik legnehezebb kérdés és racionálisan igazából megválaszolhatatlan. A tudás fája után fáj a tudás. Annyit mégis megkísérlek mondani rá, hogy mindez a szabadság miatt van. Az Örökkévaló szabadnak teremtett bennünket, vagyis akár Neki is ellent tudunk mondani és éppen ez eredményezte az ember bukását, amelynek mindez a sok rossz a következménye lett. 

 

Ha kizárólag a jóra determináltaknak lettünk volna teremtve, nem emberek lennénk, hanem robotok. A szabadság ára viszont az, hogy szembe kell néznünk a fájdalmas sorssal, amelyben azért - legyünk őszinték - még így is sok szép van. Földi létünk egyik legnagyobb tétje, hogy a sok megpróbáltatás közepette továbbra is bízunk a jó végső győzelmében. Ebből a bizalomból és kitartásból végül egy új, nemes emberi minőség fog előállni.

 

Mennyiben változott, ha változott a valláshoz való viszonyod a világfolyamatok közepette és mit tapasztalsz az embereken, nyitottabbak a szövegeidre, a gondolataidra?

 

Egy kis szövegértelmezéssel kezdeném a választ. Én különbséget teszek a vallás és a bibliai hit között. 

 

A vallás alapvetése ugyan valódi és spirituális, de gyakorlatban ez hagyományok, szokások rítusok tiszteletét jelenti. A bibliai hit, ahogy Kierkegaard mondja, „egyidejű” velünk és mindig botrányos, provokatív, kockázatos. 

 

Vallás deklaráltan ugyan hit, de megvalósulásában inkább külső megfelelési kényszer alakította viselkedéskultúra. A hit ezzel szemben bensőséges, személyes és Istennel való valódi kapcsolaton áll, amely nem mindig mentes a konfliktustól sem, hiszen tökéletlenek vagyunk. 

 

A vallás szavai fenyegető parancsszavakká hidegülnek amelyek lenyomnak. Értelmezései levágják valóság széleit. Ami marad, csak egy olyan dobozba fér bele, amiben nem jó lenni és pláne nem azt tartalmazza, ami rá van írva. Az eszköz szentségteleníti a célt. A hit megmarad szabadnak, nem akar mindent megválaszolni, benne kérdezni lehet, sőt kell is, végtelenül vagány nonkonform, ön és közveszélyes. Akár bele is lehet halni, lásd Jézust és a prófétákat. 

 

A nem szerethető, vallásos istenkép a lázadást tette vonzóvá, így az igazi hit egyes attributamait a rock and roll próbálta magára ölteni, de e kisérlet, azontúl, hogy nem kevés áldozatot szedett, beleállt a konzumerista szolgáltatóipar köznapiságába. Ma már inkább csak egy rokkant troll. 

 

Visszatérve a kérdésre, ha jól értettem, akkor kicsit azt sugallja, hogy az én műveimre való nyitottság párhuzamos a szakrális dolgokra való fogékonysággal. Ezt így egy kicsit előítéletes megközelítésnek tartom, de nem baj, hogy elhangzott, legalább reflektálhatok rá: a vallásról alkotott nézetem (abban a formában, ahogy azt a fentiekben levezettem) a korábbiaknál is kritikusabb, ezzel szemben a bibliai hitet az eddigieknél is őszintébben és lényegretörőbben igyekszem megragadni.

 

“A Jézushoz való tartozást mindig örömmel vállalom, ez számomra a legnagyobb megtiszteltetés és remélem, ő is vállal engem.” 

 

És nem ettől függetlenül, hanem épp ezért, aki meghallgatja dalaimat az könnyen beláthatja, hogy szinte mindenről szólnak és szinte minden módon, nyelvi leleményekkel, szójátékokkal, lírával, epikus elemekkel és így tovább. Azt persze a legbenső énemből adódik, hogy ezeken is átüt a spiritualitás, mert éghez ragad vagyok. Abból, hogy valaki elkötelezett hívő, és egyidejűleg alkotó is nem következik, hogy művei pusztán alkalmazott iparosmunkák lennének. Nem mintha ez utóbbiakat lebecsülném, csak ezeknél más a célkitűzés. 

 

Az én értelmezésemben a művészetben van egy meghatározhatatlan szemlélődés és ennek kifejeződése, amely valahol belülről éri tetten a valóságot, ott, ahol semmilyen tudomány nem tudja azt leírni. Épp ezért nem akarhat célzatosan kioktatni, nem lehet egy ideológia meghosszabbított keze, egy feldíszített doktrína-gyűjtemény. Definiálhatatlan, túláradó többletjelentéssel bír. 

 

“A művészetnek semmi haszna, mégis nélkülözhetetlen, a rá való igény igazolja létét, ha nincs, hiánya valós. Én úgy mondom: fölösleges szükségesség.”

 

Mindig is a sajátod volt a (modern) világunkat kritikusan szemlélő hozzáállás, amely azzal a mélyen gyökerező vallási meggyőződéssel, amely szintén a sajátod, talán sokak számára nehezen értelmezhető szélsőséget jelent veled kapcsolatban, hiszen a vallás egyben/többek között elfogadásra is tanít.

 

A kor kritikus szemlélete nem kizárólag vallási - vagy ahogy pontosítottam - hitbéli attitűd. Szerintem nem élt olyan művész, vagy gondolkodó, aki ne lett volna erősen kritikus a korával szemben. Ez feltétele is az alkotásnak. 

Pajor Tamás dalszövegeit itt találod.

 

A spirituális szemléletmód azonban abszolút értékekhez viszonyít, amelyeknek ma puszta létét is sokan kétségbe vonják. Pedig azok is kiindulnak abszolút értékekből, akik eközben tagadják azokat: ők is szinte ösztönösen törekszenek a jóra, a rossz elkerülésére, a szeretetre, a nemes gesztusokra. Ezek pedig abszolút értékek, amelyeknek az általános meglétére, ösztönző erejére nem szolgáltat magyarázatot semmilyen biológiai vagy fizikai levezetés. Tehát abszolút értékek igenis vannak, még ha ezekről eltérő is a felfogásunk. Aki viszont az abszolút értékekhez mér, annak kritikája is kontrasztosabb lesz. Ez viszont nem szabad, hogy az empátia hiányát jelentse. A hibák lelketlen, fennhéjázó tükrözése fakadhat egyfajta neofita buzgalomból, az évek számának hiányából, azonban kellő érettség birtokában, sokféle megtöretés után, az ember sokkal jobban együttérez másokkal és kevésbé hajlamos a gyors ítélkezésre. Szóval, ha az előbbi típusú szigorkodás, vagy részvétlenség tettenérhető volt nálam, akkor ez számíttasék be egy személyiségfejlődési fázisnak, és kérem, hogy a kedves befogadók arra figyeljenek, amit mostanában csinálok, mert ezt tartom önazonosnak. A „mostanábanba” persze beleértem a közelmúlt éveit is.

 

Műsort vezetsz a Spirit FM-en Rocktérítő+ címmel. Miért a plusz a címben és mi az, amit keresel az riportalanyaidban a beszélgetések során?

 

Mielőtt a műsorfolyam elindult, gondolkodtunk a címen, és nagyon örülök hogy végül Kassai Robi, hangmérnök barátom tanácsára emellett döntöttem. A Rocktérítő film végülis olyan életre szóló branddé nőtte ki magát az évtizedek alatt, hogy akármit teszek, ehhez viszonyulnom kell. Ráadásul egyáltalán nem harcolok ezzel az elnevezéssel, hiszen tulajdonképpen ma is hű vagyok a tartalmához. Persze az előbb kifejtett árnyalatokkal.

 

Ez a beszélgetésfolyam alapvetően nem a „mikről” és a „kikről”, hanem a „miértekről” szól. Természetesen ezt nagyon is valakikkel és valamikről értekezve igyekszünk megválaszolni. Szóval egyfajta önerős filozofálás a lényegről, de remélem,  közérthető módon. Nagyon kerüljük a sémákat, a paneleket és kizárólag az engem és vendégeimet izgalomba hozó kérdésekről beszélgetünk, „miért élünk, alkotunk, mi a költészet, a zene, a vizualitás, mi a jó, a rossz, a szép, a csúnya, mi a hit, hova tartunk, van-e értelme mindennek“ és sok ehhez hasonló. Hála Istennek a kultúra és a közélet legkiválóbb szereplői közül sokan már részt vettek a műsorban. Az egyes adások elérhetőek a videómegosztó oldalakon.

 

Ha valamelyik dalszöveged/versed néhány sorával kellene jellemezni, hogy hogy vagy most, hol tartasz milyen most az életed, mely gondolatokat választanád?

 

Talán azt, amit éppen mostanában publikálok, a Soha nem nézed fotó galériája címmel.

 

Az vagyok, aki már tudja, nem élt hiába

Mikor happy end el zárul 

az ember tragédiája

Kiről nem szól tiráda, 

de majd eljön a világa 

mikor feltárul a soha nem nézett fotók galériája

 

Helló, még formában vagyok, de egyben tartalomban

Itt az alkalom, most hallhatod és láthatod,

van erő az alkaromban

Mert még itt ez a korosztály

ha kifakult is, 

mint az orosz táj

Én pont olyan vagyok, 

mint te a jót akarom 

és a gonosz fáj

 

Nem vagyok főnök

nincs emberem, 

csak Istenem

Ugyanugy agyalok, 

ahogy a többi magyarok, 

és te nem?

Gyerekként én is leheltem életet a műanyag indiánba

De a lovon ülő nem állt lábra bárhogy akartam, mindhiába

 

Majd kezdtem a bulit, 

adtam a nagy darab kamaszt

Buktam a sulit, 

mint Bagdad az Arab tavaszt 

Ámbár az ember útja meredek később behoz, 

de előbb hamar halaszt

A szám kívül nevetett, 

belül haraptam azt

 

Nemrég még én is 

az első estére hangolva

Tükörben felsőtesttel hajlongtam a kamuangolra

Nagynéném imádkozott értem, mint ama Magdolna

Jó útra tértem, 

ember lettem, 

és tettem, ami a dolga

 

Zsidó és keresztény, 

kell tudnom, miért paradoxon vajon

Már péntek estén vasárnapra, nyugton

maradok szombaton

A kettő összeszorzódik, 

én ezt osztom nagyon

Akkor nincs öri-hari, béküljünk ki

Ugye posztolhatom?

 

Lehet, üres zsebbel jövök,

vagy teletett erszénnyel

Mindegy, hogy vesztek, 

vagy épp nyerek 

egy szelvénnyel

Aki a szemével, 

mint fejszével felnégyel

Én azt is hívom

a lét szeretetnyelvével

 

Régen szamarabb voltam 

és hamarabb szóltam,

lassan vettem tudomásul

hogy slágerlistához 

a szerényebbek dala társul

Hívtak celebnek,

ki eszkimóknak havat árul

Nem megyek, és nem kérek mást sem avatárul

 

Én a rendszert hasitom, mint Denzel Washington

Egyszer repülön ülök 

aztán egyszer vasúton

Néha űrhajón, de nem súlytalanul, 

az ég adja a súlyom

Kossuthot játszok a Petőfin És Petőfit nyomok a Kossuthon

 

A nagyokat védi a média 

a kicsiken tesztel, legyárt

Matekolnak, de a kémia sem oldja az edzett betyárt

Bár pofán vág pár profán vágy, ami jön, nekem nem árt, szóljatok ha a 15 perc hírnévből 14 már lejárt

 

 

Számodra mi az, ami igazi pluszt, valódi feltöltődést jelent az életben?

 

Az ember több rétegű. Ezért tök jó feltöltődés az alkotás, a sport, egy jó társaság és sok minden. De kedvcsináló szeretnék lenni azok számára, akiknek vélhetően nincs tapasztalatuk arról, ami engem leginkább feltölt. Őszintén és komolyan mondom, hogy ha imában - ami valójában egy nagyon bensőséges beszélgetés Istennel - sikerül elmélyülnöm és közelebb lennem Őhozzá, na, ez az ami mindennél jobban feltölt.

 

Milyen ez az éved, dolgozol most új dalon/klipen/lemezen? 

 

Furcsa ez az év, hullámzó, és rengeteg traumától terhelt. Mostanában azt szoktam mondani, hogy a költészet legfőbb mentora a szenvedés. És hát … egyre jobb verseket írok. Mindenesetre szeretném pályára állítani szózene estemet, ahol az említett műfajt szeretném előadások formájában bemutatni. Vagyis dal, vers, slam és humor egy előadásban. Az első ilyen már meg is volt. Az Óbudai Társaskörben volt egy dupla teltházas előadásunk a Zsidó Művészeti Napok keretében. Vendégeim akkor Koltai Róbert és Geszti Péter voltak. Minden ilyen esten lesznek vendégeim a legkülönbözőbb ágazatból. Most ezen dolgozom. 

 

Hol láthat koncerten a közönség 2022-ben?

 

A bevett rockzenekari koncertfellépések most nem nagyon motíválnak. Ezzel szemben szeretettel várom az érdeklődőket az előbb említett szózene esteken. Ennek a műfajnak azért bőven megvan a koncertszerű zeneisége, miközben egy hagyományos koncertnél jóval szövegközpontúbbak. Ezt szeretném országosan bemutatni. Remélem még lesz rá alkalom és nem dől össze a világ. Már süllyed a hajó, de még van egy kikötésünk.

 

Nyitókép: Pajor Tamás hivatalos