Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2022-10-26 22:45:48
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 548
Egyszer azt írta a Barba Negra vezetője, Szűcs Mihály, hogy szeret álmodni. Több álma is van, amiket folyamatosan szeretne megvalósítani.
Rengeteg találgatás előzte meg a Barba Negra nyitását: Már-már hitetlenkedve álltunk szeptember elején, hogy hol és mikor is lesz új helyszín. Mindenki nyomozott, találgatott, de látni még semmit sem lehetett. Aztán elérkezett 2022. október 13., lehullt a lepel a Barba Negra új helyszínéről, a RED STAGE-ről.
A szemünk előtt egy fantasztikus méretekkel rendelkező színpad és terem nyílt meg. Olyan logisztikai területtel, ami infrastruktúráját tekintve is hiánypótló: kamionok, nightlinerek, személygépkocsik egyidejű parkoltatása is biztosított. Zseniális. Ahogy egy szervező meg is jegyezte: „az elmúlt 35 évben ilyen beruházást senki nem csinált a könnyűzenéért. A Rock zenéért pedig talán soha. A kérdés rögtön felvetődött, hogy a lesajnált és mindenhol nélkülöző rocknak az új, impozáns méretekkel rendelkező helyszín nem lesz-e nagy?
A válasz már az első buliknál megérkezett
Teltház! Teltház! Teltház! – hihetetlen, álomszerű nyitás, és már a novemberi Powerwolf is teltházas a Barba Negrában. A Barba Negra vezetője egy posztjában írta is, hogy ez az álom egy csoda. Ez a nyitás minden tekintetben csodásra sikerült. Mi lenne, ha az ilyen volumenű álmok, tervek, támogatást is kapnának?
Természetes, hogy mindig lesznek elégedetlen emberek, fröcsögő kommentek, de a sok zenész, szervező, illetve azok, akik figyelemmel kísérik a Barba Negra útját, azok tudják, hogy olyat láttunk 2022 októberében, amire nem volt még példa. Ez a már-már történelmi esemény sorozat méltó helyére emeli Magyarország fővárosát a zenei piacon nemzetközileg és a hazai színtéren egyaránt. A nyitás hetében több mint 10.000 ember kapott olyan kikapcsolódási lehetőséget, ami akár egy soknapos fesztivál kínálatával is felért volna.
Az új Barba Negra lehet, hogy még nincs kész teljesen és vannak hiányosságok, ami nem csoda a szeptemberi esős, hideg időjárást látva, de mindenkinek biztosít egy olyan játszóteret, játszó helyet, ami nem volt a Petőfi Csarnok óta. És az igazat megvallva, túl is mutat a kultikus helyszínen: fesztivál méretű színpad, minden igényt kielégítő hang- és fény rendszer, a produkciókat komfortosan kiszolgáló logisztikai területek állnak rendelkezésre. Tavaszra pedig a teljes beruházás végeztével már egy helyszínen üzemel a két terem, és a 12 hónapos működést biztosítja a szabadtér is. A Barba Negra elérte, amiről régóta kommunikált: minden egy helyen.
Egyszerűen hihetetlen látni, de nagyon jó, hogy nekünk, magyaroknak, Magyarországnak is van egy olyan helyszínünk, ahol olyan produkciókat látni teljes látvánnyal, mint pl.: Ausztriában, a Gasometerben.
Olyan Fesztivál felhozatallal rúgta be az ajtót a Barba Negra, amire talán nem volt még példa:
Amon Amarth, Machine Head, Arch Enemy, Godsmack, Behemoth, Carcass, Kaleo, The Rasmus, Snarky Puppy, Lord of the Lost
És előttünk állnak még az évben a Sepultura, a Powerwolf, az Amaranthe, a Dragonforce, a Beyond the Black, a Butcher Babies, a Heilung, vagy épp az Eluveitie koncertjei. 2023-ban is széles skálán mozog majd a programkínálat. A teljesség igénye nélkül, de érkezik az Alestorm, a Bullet For My Valentine, a Palaye Royale, az Apocalyptica, az Epica, és a meglepetések még váratnak magukra és minket is váratnak.
Milyen álmai lehetnek még a Barba Negrának?
Fotók: Barba Negra hivatalos
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Punnany Massif nyárzáró a Budapest Parkban – ott voltunk
A forró nyarat megidézték, a didergős őszt elfeledtették Felcser Mátéék
tovább
Megjelent Beck Zaza, a 30y dobosának első szólóalbuma
tovább
Csík zenekar óévbúcsúztató és Csík János 60. születésnapi köszöntése vendégzenészekkel
tovább
Zséda: ünnep volt - ünnep lesz koncert decemberben
tovább
Lil Frakk egy igazi „céges” bangerrel zárja 2024-et
tovább
Az ország legnagyobb házibulija visszatér: NECC Party az Akvárium Klubban
tovább
„Felgyülemlett belső turbulencia” - Sisi új dal és duplakoncert
tovább
Átfogó kutatás készített a Magyar Zenei Tanács a magyarországi zeneoktatásról
tovább
Első önálló budapesti koncertjére készül a norvég sztár, AURORA
tovább
Sziget 2025: A$AP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is fellép
tovább
Avenged Sevenfold a Budapest Parkban
tovább
The Idoru: a zenekar az idei egyetlen önálló nagykoncertjére készül
tovább
Versenybe szállt a Macskafogó, Doktor Bubó és a Mézga család
tovább
Hangfoglaló Program: lezajlott a 10. évad utolsó mentortalálkozója
tovább
Dél-olasz transz zene, MORDÁI lemezbemutató és Las Lloronas a tizedik Ritmón