Nyáron újra fesztiválhelyszínné változik a veszprémi Gyárkert
tovább
Csak egy a sok közül...
Lakat - A titkok őrzője
Ma este kiírok magamból mindent,
Harmonikus békét teremtve itt bent.
Mert most komoly háborúk dúlnak,
És súlyosan pusztító tüzek gyúlnak.
Ez a 2. versszak mégsem a kezdet,
Csak terelek és ezzel időt vesztek.
Pedig jól tudom, hogy itt a vége,
A szerelemnek sincsen több menedéke.
Pénteken reggel már mindene remeg,
Az emberekre csak zavarában nevet.
Már semmit sem akar csak az estét,
Karácsonyfának képzeli a testét.
Körülötte lassan leszáll az éjjel,
S Ő pimaszul flörtöl a veszéllyel.
És csillog, mint ezernyi csillag,
S már a bulin várja a kemény mag.
A buliba lépve gátlás már nincsen,
Ilyenkor tényleg átlényegül minden.
Buliboyok tucatjai hívják „vacsira”,
Míg lázasan fekszik otthon a pasija.
Megejtően mosolyog és kelleti magát,
Mert a zajban senki sem érti a szavát.
Hiszen ez már jó régen meg lett írva,
Hogy az ilyet nem az esze viszi majd sírba.
De most Őt pásztázza minden fény,
Pedig félig sem igazi emberi lény.
Csak rázza a testét mindenen át,
Semmi nem érdekli csak a buliig lát.
Közben pasik fonják testét körbe,
Percenként más repíti a gyönyörbe.
„Ez Nekem jár, szeress vagy vess meg!”
Hörgi mikor már mindene nedves.
S az erre kitenyésztett szteroidos bikák,
Már indulnak és nem is kezdenek vitát.
Nyögések sikolya hallik az éjszakában,
Pezsgő is spriccel ebben az orgiában.
Hajnalban aztán vége a napnak,
Gyalog mennek, akik közel laknak.
A többiekért már megjött a taxi,
Félbe is szakadt az egyik utolsó szaxi.
Az aznap délelőtt megy a pocsékba,
Ő tudatlanul fetreng a moslékba.
S már nyoma sincs a híres jókedvnek,
Csak a minije közepén valami fehér nedvnek.
Feltápászkodik lassan, összeszedi magát,
Bár még maga sem érti a saját szavát.
De a pasija még mindig lázasan fekszik,
Neki ez az este vajon mennyire tetszik?
Hisz míg Ő órákon át a lázzal harcolt,
A „szerelme” pasik tucatjával karcolt.
Azért teszi, mert szerinte nem zavarja,
Hisz ugye amúgy is mindenki azt akarja.
De egyszerre megtörik a csendes hitben,
És a hallgatás mögül előrobban minden.
De hiába jön minden, ha minden hiába,
A „szerelem” mosolyog csak a piába.
Hülyeséget beszél, de a szeme ragyog,
Értelmetlen baromságot gagyog.
A legújabb felsőjét csodálja, amit vett,
És fel sem foghatja, hogy mi az, amit tett.
De néhány nap múlva a józanodás után,
Csak bámul maga elé kedvetlenül bután.
Értetlenkedik, mert tényleg semmit se ért,
Miért ekkora az ár egyetlen éjszakáért.
És jön az önsajnálatba injektált hiszti,
„A nagyjelenettől majd megenyhül biszti”
Hát, nem enyhül meg a kisemmizett szív,
Hát, hisztizik is tovább had jöjjön csak az ív.
Gondolom most már világossá vált,
Bennem tett ez a lány komoly kárt.
S bár szeretem máig, de elegem lett,
Másról szól számomra ez az élet.
Amit meg mondtam a túl nagy árról,
Te tűrnéd, hogy lazán bárkivel smárol?
Hát, nem adok Neki én se több új lapot,
Ki tudja legutóbb milyen nyavaját kapott.
Van elég bajom, köszi így is szépen,
Most is lázasan írom ezt éppen.
Hát, nem kell plusz nemi nyavaja,
Mert engem nem véd meg semmiféle kabala.
Ez hát, a végszó, nem írok többet,
Majd találsz nálam jóval különbet!
Úgyis non-stop azt mondod, szenvedsz,
Hát a hőn áhított örömöd most meg lesz.
Formás tyúk vagy és, ha a depikéd rád tör,
Majd simogatja a buksikád Szaby barátnőd.
Ez a vers pedig végérvényesen itt marad már most,
Ezt nem törlöm már, úgyhogy hiába is nyávogsz!
Harmonikus békét teremtve itt bent.
Mert most komoly háborúk dúlnak,
És súlyosan pusztító tüzek gyúlnak.
Ez a 2. versszak mégsem a kezdet,
Csak terelek és ezzel időt vesztek.
Pedig jól tudom, hogy itt a vége,
A szerelemnek sincsen több menedéke.
Pénteken reggel már mindene remeg,
Az emberekre csak zavarában nevet.
Már semmit sem akar csak az estét,
Karácsonyfának képzeli a testét.
Körülötte lassan leszáll az éjjel,
S Ő pimaszul flörtöl a veszéllyel.
És csillog, mint ezernyi csillag,
S már a bulin várja a kemény mag.
A buliba lépve gátlás már nincsen,
Ilyenkor tényleg átlényegül minden.
Buliboyok tucatjai hívják „vacsira”,
Míg lázasan fekszik otthon a pasija.
Megejtően mosolyog és kelleti magát,
Mert a zajban senki sem érti a szavát.
Hiszen ez már jó régen meg lett írva,
Hogy az ilyet nem az esze viszi majd sírba.
De most Őt pásztázza minden fény,
Pedig félig sem igazi emberi lény.
Csak rázza a testét mindenen át,
Semmi nem érdekli csak a buliig lát.
Közben pasik fonják testét körbe,
Percenként más repíti a gyönyörbe.
„Ez Nekem jár, szeress vagy vess meg!”
Hörgi mikor már mindene nedves.
S az erre kitenyésztett szteroidos bikák,
Már indulnak és nem is kezdenek vitát.
Nyögések sikolya hallik az éjszakában,
Pezsgő is spriccel ebben az orgiában.
Hajnalban aztán vége a napnak,
Gyalog mennek, akik közel laknak.
A többiekért már megjött a taxi,
Félbe is szakadt az egyik utolsó szaxi.
Az aznap délelőtt megy a pocsékba,
Ő tudatlanul fetreng a moslékba.
S már nyoma sincs a híres jókedvnek,
Csak a minije közepén valami fehér nedvnek.
Feltápászkodik lassan, összeszedi magát,
Bár még maga sem érti a saját szavát.
De a pasija még mindig lázasan fekszik,
Neki ez az este vajon mennyire tetszik?
Hisz míg Ő órákon át a lázzal harcolt,
A „szerelme” pasik tucatjával karcolt.
Azért teszi, mert szerinte nem zavarja,
Hisz ugye amúgy is mindenki azt akarja.
De egyszerre megtörik a csendes hitben,
És a hallgatás mögül előrobban minden.
De hiába jön minden, ha minden hiába,
A „szerelem” mosolyog csak a piába.
Hülyeséget beszél, de a szeme ragyog,
Értelmetlen baromságot gagyog.
A legújabb felsőjét csodálja, amit vett,
És fel sem foghatja, hogy mi az, amit tett.
De néhány nap múlva a józanodás után,
Csak bámul maga elé kedvetlenül bután.
Értetlenkedik, mert tényleg semmit se ért,
Miért ekkora az ár egyetlen éjszakáért.
És jön az önsajnálatba injektált hiszti,
„A nagyjelenettől majd megenyhül biszti”
Hát, nem enyhül meg a kisemmizett szív,
Hát, hisztizik is tovább had jöjjön csak az ív.
Gondolom most már világossá vált,
Bennem tett ez a lány komoly kárt.
S bár szeretem máig, de elegem lett,
Másról szól számomra ez az élet.
Amit meg mondtam a túl nagy árról,
Te tűrnéd, hogy lazán bárkivel smárol?
Hát, nem adok Neki én se több új lapot,
Ki tudja legutóbb milyen nyavaját kapott.
Van elég bajom, köszi így is szépen,
Most is lázasan írom ezt éppen.
Hát, nem kell plusz nemi nyavaja,
Mert engem nem véd meg semmiféle kabala.
Ez hát, a végszó, nem írok többet,
Majd találsz nálam jóval különbet!
Úgyis non-stop azt mondod, szenvedsz,
Hát a hőn áhított örömöd most meg lesz.
Formás tyúk vagy és, ha a depikéd rád tör,
Majd simogatja a buksikád Szaby barátnőd.
Ez a vers pedig végérvényesen itt marad már most,
Ezt nem törlöm már, úgyhogy hiába is nyávogsz!
kapcsolódó videók
keressük!
