Hinni akartam, tényleg csak hinni,
Reményt adó istenek szavait kiinni.
De a hit most egy új értelmet kapott,
Ahogy a sors most rám is lecsapott.
Pedig tudom, hogy nem vagyok gyerek,
S nem is nyugtatnak szintetikus szerek.
És azt hittem eddig megéltem már sokat,
Mégsem értem meg a leírt sorokat.
Sokadjára hallom ugyanazt a hírt,
Most mindegyik újság erről írt.
Nem is sejtve a fájdalom meddig tart,
Dézi a halálnak halálával halt.
Hirtelen nyílt szét a föld alattam,
Ő elrepült én meg magamra maradtam.
Körbevesz a düh, a sajgó fájdalom,
S a róla írt egyetlen dalom.
S bár nem tudom mi is volt az ok,
Amiért megölték őt a gyilkosok.
Csak azt tudom, csak abban hiszek,
Kötelek ezeknek magam viszek.
Mert bocsánat nincs ebben az életbe,
Létjogosultságuk sincs az életre.
S bár halálbüntetés rég nincsen,
Itt csak az segít majd szerintem.
A reményük csak, hogy a bíró jól dönt,
S kapnak majd legalább 100 év börtönt.
Mert amíg élek, én nem felejtek soha,
Magam leszek nekik a gonosz mostoha.
S míg egy emberi élet megtérül,
Kínokkal látom őket vendégül.