Süllyedőben van, alattam a ladik,
Nem ment meg-e vers mely a 400- adik.
Már sehol egy lélek a part menti házban,
Magamra maradtam a 40fokos lázban.
Harcolnék én tovább, de a hideg ráz,
Legyőzni készül, legbelül a láz.
Nevetnék magamon, de ez már nem játék,
A halálomra várnak Joshi Bharaték.
Mondanám most is, hogy túlélem ezt is,
Meg, hogy „kemény vagyok” hisz kötelez a presztízs.
De most azonban mégsem csapom be magam,
Nem poénkódok ezen s nem játszom az agyam.
Bár lennék újra zabolátlan kamasz,
Nem lenne láz, és nem lenne panasz.
Senki sem hallaná önmagam szavát,
Nem lennék mártír, ki sajnáltatja magát.
De most lüktetnek bennem a lázas sorok,
Beszélnék is én, ha hagyná a torok.
Nem is írok inkább most többet Nektek,
Perzsel a láz, és mindenem reszket.
Vissza is megyek, az oltalmazó ágyba,
Pedig szívesebben izzanék én vágyba.
De megtanultam régen, hogy aki nyer veszt is,
Hát, ne örülj köcsög: Túlélem én ezt is!