Tudósítás: Sisi dupla Akváriumos fellépése Sziget Nagyszínpadot vetít előre
tovább
220 Volt
Lakat - A titkok őrzője
Megéltem én már jó pár nyarat,
S ki tudja, hogy még mennyi maradt.
Kit tudja, amit még én sem tudok,
Mennyország-e ahova jutok.
Sátánként voltam legbelül Isten,
És voltam én már az is, ami nincsen.
Ritkán ember, olykor állat
Néha pedig telitalálat.
De bármi is voltam s bárhonnan jöttem,
Az égbolt mindig beborult fölöttem.
És mennydöröghetett is felőlem,
Mert a félelmet kiölték belőlem.
S bár hívogattak néma sírkertek,
Nem adtam fel akkor, sem ha vertek.
A szívemben pedig háborúk dúltak,
S az emberek tőlem elfordultak..
De én mégis hittem magamban,
S bár ezzel gyakran egyedül maradtam.
És nem rohantam a tömegek vesztébe,
S hazugsággal sem tettem senki kedvébe.
Kegyelmet emiatt soha sem adtak,
Kinevettek csak és magamra hagytak.
Én nem szégyellem, hogy sokat sírtam,
Fájdalmaimat versekbe írtam.
S e versek vezetnek utamon az óta,
Álmaimat így váltják valóra.
Így ölelnek rímekkel körbe,
Ha közöny rántja kezem ökölbe.
Ez hát az ok, mely titoknak látszott,
Ez hát a forrás melyre szívem vadászott.
Ez nyit az emberekhez nekem új teret,
Akármit is írok minden innen ered.
Ebben ébredek fel, ide térek vissza,
Minden pici betű: szavaimat issza.
Értelmet ad annak, aminek nincs,
Több ez hát nekem, mint, értékes kincs.
A sötét felhők is eltűntek felőlem.
Gondolatárus így lett belőlem.
Hisz minden írásom rólam szólt,
Miből eddig kétszázhúsz volt.
S ki tudja, hogy még mennyi maradt.
Kit tudja, amit még én sem tudok,
Mennyország-e ahova jutok.
Sátánként voltam legbelül Isten,
És voltam én már az is, ami nincsen.
Ritkán ember, olykor állat
Néha pedig telitalálat.
De bármi is voltam s bárhonnan jöttem,
Az égbolt mindig beborult fölöttem.
És mennydöröghetett is felőlem,
Mert a félelmet kiölték belőlem.
S bár hívogattak néma sírkertek,
Nem adtam fel akkor, sem ha vertek.
A szívemben pedig háborúk dúltak,
S az emberek tőlem elfordultak..
De én mégis hittem magamban,
S bár ezzel gyakran egyedül maradtam.
És nem rohantam a tömegek vesztébe,
S hazugsággal sem tettem senki kedvébe.
Kegyelmet emiatt soha sem adtak,
Kinevettek csak és magamra hagytak.
Én nem szégyellem, hogy sokat sírtam,
Fájdalmaimat versekbe írtam.
S e versek vezetnek utamon az óta,
Álmaimat így váltják valóra.
Így ölelnek rímekkel körbe,
Ha közöny rántja kezem ökölbe.
Ez hát az ok, mely titoknak látszott,
Ez hát a forrás melyre szívem vadászott.
Ez nyit az emberekhez nekem új teret,
Akármit is írok minden innen ered.
Ebben ébredek fel, ide térek vissza,
Minden pici betű: szavaimat issza.
Értelmet ad annak, aminek nincs,
Több ez hát nekem, mint, értékes kincs.
A sötét felhők is eltűntek felőlem.
Gondolatárus így lett belőlem.
Hisz minden írásom rólam szólt,
Miből eddig kétszázhúsz volt.
kapcsolódó videók
keressük!
