A végrendeletem olvasom éppen,
Emlékbe kapott tanulságképpen.
Hogy láthassam mit dúltam szét,
Pedig itt már nem az a tét...
Reszketve olvasom a szöveget,
Mint végtelen fekete szövetet.
Melyet nekem szövöget a lét,
De sajnos már nem az a tét...
Egykoron írt szavaimat nézem,
Nincs, menekvés tisztán érzem.
Letagadom a múltam életét,
Itt már régen nem az a tét...
Nosztalgia nincsen bennem,
Mindig tudtam: El kell mennem.
Hát vártam a sorsom végzetét,
Csak, hogy itt már nem az a tét...
Harminc év telt el felettem,
Mindig meghalt kit szerettem.
Mindnek a szerelem okozta vesztét,
Mostanra meg már nem az a tét...
Hát kihaltak mellőlem rendre,
Súlyos bélyeget nyomva életemre.
Ez marad utánam semmi nagy letét,
És a tudat, hogy itt már nem az a tét.