Nyáron újra fesztiválhelyszínné változik a veszprémi Gyárkert
tovább
Fordíts vissza
Lakat - A titkok őrzője
Haragszom magamra már jó régen,
De nem hat meg senkit se földön se égen.
Nem érdekel senkit, hogy szemem mikor ragyog,
Magamra hagynak, pedig önveszélyes vagyok.
Volt persze idő mikor máshogy ment ez,
Volt ki szeretett és a tűzből is kimentett.
És kiállt mellettem büszkén bárhol,
Nem érdekelve ki és mivel vádol.
De az idő mindig is nagy ellenségem volt,
Felejteni akartam mi a múltamról szólt.
Ám az idő körém törhetetlen láncot font,
És máig magamon érzek minden pofont.
Éveken keresztül félve mentem haza,
Ennyi hát az idő és a távolság szorzata.
S ahogy az idő minden pillanattal nőtt,
Egyre messzebbre taszított minden nőt.
De kár most már keseregni a múlton,
Senkivel sem pendülhetek rég egy húron.
Ezért von mindenki a bánatomra vállat,
Nem vagyok több mint, elmebeteg állat.
Hisz, az érzelmeim mindig felfalnak újra,
Ördög tanyázik bent bárány bőrbe bújva.
Rég voltam már bárgyú hülye kölök,
Most már lazán bárkit megölök.
Lehull az álarc, ha elkap az örvény,
És nem állíthat meg semmilyen törvény.
Az életét bárkinek lazán elveszem,
Bátran jöhet bárki ellenem.
Hozhatja az öklét, de jöhet a cián is,
Pszichopata vagyok és antiszociális.
De rég nem sírok a jelenemen már,
Meghalok nyugi, hisz értem nem kár.
Eltűnök, mielőtt bárki észrevenne,
Létjogosultságom sincsen az életre.
Hűtlen vagyok, lopok és hazudok,
Sosem érdekelt, hogy a pokolra jutok.
Már kevés az idő, míg a temetőbe visznek,
Eljátszom tehát azt, aminek hisznek.
S majd örömmel veszem, ha a sírba tesznek,
Nem szoktam meg, hogy emberszámba vesznek.
De nem hat meg senkit se földön se égen.
Nem érdekel senkit, hogy szemem mikor ragyog,
Magamra hagynak, pedig önveszélyes vagyok.
Volt persze idő mikor máshogy ment ez,
Volt ki szeretett és a tűzből is kimentett.
És kiállt mellettem büszkén bárhol,
Nem érdekelve ki és mivel vádol.
De az idő mindig is nagy ellenségem volt,
Felejteni akartam mi a múltamról szólt.
Ám az idő körém törhetetlen láncot font,
És máig magamon érzek minden pofont.
Éveken keresztül félve mentem haza,
Ennyi hát az idő és a távolság szorzata.
S ahogy az idő minden pillanattal nőtt,
Egyre messzebbre taszított minden nőt.
De kár most már keseregni a múlton,
Senkivel sem pendülhetek rég egy húron.
Ezért von mindenki a bánatomra vállat,
Nem vagyok több mint, elmebeteg állat.
Hisz, az érzelmeim mindig felfalnak újra,
Ördög tanyázik bent bárány bőrbe bújva.
Rég voltam már bárgyú hülye kölök,
Most már lazán bárkit megölök.
Lehull az álarc, ha elkap az örvény,
És nem állíthat meg semmilyen törvény.
Az életét bárkinek lazán elveszem,
Bátran jöhet bárki ellenem.
Hozhatja az öklét, de jöhet a cián is,
Pszichopata vagyok és antiszociális.
De rég nem sírok a jelenemen már,
Meghalok nyugi, hisz értem nem kár.
Eltűnök, mielőtt bárki észrevenne,
Létjogosultságom sincsen az életre.
Hűtlen vagyok, lopok és hazudok,
Sosem érdekelt, hogy a pokolra jutok.
Már kevés az idő, míg a temetőbe visznek,
Eljátszom tehát azt, aminek hisznek.
S majd örömmel veszem, ha a sírba tesznek,
Nem szoktam meg, hogy emberszámba vesznek.
kapcsolódó videók
keressük!
