Nyáron újra fesztiválhelyszínné változik a veszprémi Gyárkert
tovább
A pusztulás himnusza
Lakat - A titkok őrzője
Harminc éve lassan már a drámai napnak,
S a kimondott szavak új értelmet kapnak.
Mikor azon a hajnalon–e világra jöttem,
Zokogva mennydörgött az ég fölöttem.
Némán néztem csak és senkihez se szóltam,
És annyira boldog én azóta sem voltam.
Bár akkor is volt seb, mit máig is hordok,
Mégis tiszta voltam, tudatlan s boldog.
Ahogy azonban teltek felettem az évek,
Én szorgalmasabbá váltam, mint a méhek.
Néha csúcson jártam, olykor porba hulltam,
De nem álltam meg, én ebből is tanultam.
Önmagam árnyéka azonban sohasem lettem,
Senkit nem érdekelt soha mennyit szenvedtem.
De nem is akarom ezt átvinni a mába,
Nem szorulok senki sajnálatára.
Nekem mindig a logika mutatja az utat,
Jó korán gyökeret vert bennem a tudat.
Bármit is csinálok, meggyőződésből teszem,
Mindig is meg volt a magamhoz való eszem.
Magamnak kell boldogulni, nincs, ki segítsen.
Ebben az országban, más esélyem nincsen.
Hisz bármit tanultam és akárhányszor haltam,
Magyarországon csak átnéznek rajtam.
A közönyösségtől komolyan már hányok,
És, hogy ellepnek mindent a lusta cigányok.
Na nem mintha tényleg rasszista lennék,
Csak elfelejtik, hogy Ők itt csak vendég.
Nem is ment meg tőlük a mindenható nyila,
Pedig az otthonuk még most is India.
De nem velük van bajom, csak eggyek a sokból,
De mi ráz fel engem majd ebből a sokkból?
Hát, biztos nem a mindenből túláradó jóság,
Az csak színes mese és nem a valóság.
Ma már az erkölcs egy bemocskolt érem,
Itt nagyon régen nincs már szemérem.
Az anyák manapság semmitől se félnek,
Míg lányaik a pornóban kefélnek.
Az országunk sajnos már több sebből vérzik,
Csak a képviselők akik, ezt kicsit sem érzik.
Düh tombol bennem jó régen itt bent,
De ezek ellopnak lazán előlünk mindent!
A divat diktálja, hogy róluk példát vegyél,
Hogy tényleg mindenhez már, kaviárt egyél.
S majd a látszattól meglásd, sikereid lesznek,
Pedig észre sem veszed, hogy semmibe vesznek.
Kizsákmányolták s szétlopták az országot,
Bűnösnek kiáltják a gazdasági válságot.
Pedig ha a bűnöst kezdjük keresni,
Előbb mindig tükörbe kell tekinteni.
Engem egy alkoholista beteg ember nemzett,
De attól beteg az ember, hogy beteg a nemzet!
Népünk rákfenéje már régóta marha sok,
Belülről férgek rágják, kívülről farkasok!
S a kimondott szavak új értelmet kapnak.
Mikor azon a hajnalon–e világra jöttem,
Zokogva mennydörgött az ég fölöttem.
Némán néztem csak és senkihez se szóltam,
És annyira boldog én azóta sem voltam.
Bár akkor is volt seb, mit máig is hordok,
Mégis tiszta voltam, tudatlan s boldog.
Ahogy azonban teltek felettem az évek,
Én szorgalmasabbá váltam, mint a méhek.
Néha csúcson jártam, olykor porba hulltam,
De nem álltam meg, én ebből is tanultam.
Önmagam árnyéka azonban sohasem lettem,
Senkit nem érdekelt soha mennyit szenvedtem.
De nem is akarom ezt átvinni a mába,
Nem szorulok senki sajnálatára.
Nekem mindig a logika mutatja az utat,
Jó korán gyökeret vert bennem a tudat.
Bármit is csinálok, meggyőződésből teszem,
Mindig is meg volt a magamhoz való eszem.
Magamnak kell boldogulni, nincs, ki segítsen.
Ebben az országban, más esélyem nincsen.
Hisz bármit tanultam és akárhányszor haltam,
Magyarországon csak átnéznek rajtam.
A közönyösségtől komolyan már hányok,
És, hogy ellepnek mindent a lusta cigányok.
Na nem mintha tényleg rasszista lennék,
Csak elfelejtik, hogy Ők itt csak vendég.
Nem is ment meg tőlük a mindenható nyila,
Pedig az otthonuk még most is India.
De nem velük van bajom, csak eggyek a sokból,
De mi ráz fel engem majd ebből a sokkból?
Hát, biztos nem a mindenből túláradó jóság,
Az csak színes mese és nem a valóság.
Ma már az erkölcs egy bemocskolt érem,
Itt nagyon régen nincs már szemérem.
Az anyák manapság semmitől se félnek,
Míg lányaik a pornóban kefélnek.
Az országunk sajnos már több sebből vérzik,
Csak a képviselők akik, ezt kicsit sem érzik.
Düh tombol bennem jó régen itt bent,
De ezek ellopnak lazán előlünk mindent!
A divat diktálja, hogy róluk példát vegyél,
Hogy tényleg mindenhez már, kaviárt egyél.
S majd a látszattól meglásd, sikereid lesznek,
Pedig észre sem veszed, hogy semmibe vesznek.
Kizsákmányolták s szétlopták az országot,
Bűnösnek kiáltják a gazdasági válságot.
Pedig ha a bűnöst kezdjük keresni,
Előbb mindig tükörbe kell tekinteni.
Engem egy alkoholista beteg ember nemzett,
De attól beteg az ember, hogy beteg a nemzet!
Népünk rákfenéje már régóta marha sok,
Belülről férgek rágják, kívülről farkasok!
kapcsolódó videók
keressük!
