ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2012-09-13 12:30:27
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 962
Két koncertet ad szeptember végén az elektronikus zene kultikus berlini alakjaiból álló szupergroup, a Loom, az A38 hajón.
Szeptember 28-án és 29-én az A38-on lép fel az idén 45 éves Tangerine Dream, az elektronikus popzene alapzenekarának korábbi tagjaiból álló, alig egyéves zenekar, a Loom. Az elektronikus trió műsorában a Tangerine Dream klasszikusai (például a Panoráma című tévéműsor főcímzenéjeként ismert Choronzon) mellett újabb kompozíciók is megszólalnak majd.
Az együttes doyenje a 62 éves Johannes Schmoelling. A csúcskorszakban lépett be a Tangerine Dreambe, első fellépésével rögtön történelmet írt: 1980-ban a nyugati zenekarok közül elsőként játszhatott társaival Kelet-Berlinben.
1982-ben Budapesten lép fel a TD-vel, az éppen megnyíló Budapest Sportcsarnok egyik első vendégeként, teltházas, tomboló sikerű koncerten. 1983-ban a szükségállapot idején körbeturnézzák Lengyelországot, a Beatles legszebb napjait idéző tömeghisztériától övezve.
Jerome Froese, a Loom motorja a TD-alapító Edgar Froese fia idén 42 éves, 1990-ben, vagyis húszévesen került be apja zenekarában. Az ő időszaka volt szakmailag a legsikeresebb: hétszer jelölték Grammy-díjra őket – köztük egyszer Jimmy Hendrix Purple Hazeének szenzációs élő átdolgozásáért -, de végül egyszer sem kapták meg az elismerést.
A zenekar harmadik tagja Robert Waters 34 éves, ismert berlini zenei producer.
A hajón az első nap, 28-án álló közönség előtt lépnek fel, míg 29-én, szombaton ülőhelyek várják a közönséget, maximum 200 személyes befogadóképességgel.
További infó:http://a38.hu/hu/program/loom
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
tovább
Lara Fabian visszatér Budapestre
tovább
Juhos Zsófi és az OliverFromEarth közös új dala - premier
tovább
A Thievery Corporation új lemezét a Budapest Parkban is bemutatja
tovább
Dos Diavolos - Ganxsta Zolee & Takács Vilkó a RockHázban
tovább
A Petőfi Irodalmi Múzeum március 15-i programjai
tovább
Megjelent a Lóci játszik és Volkova dala
tovább
Király Linda koncertje a Várkert Bazárban
tovább
Saját magát figurázza ki Puskás Peti a The Biebers új dalában
tovább
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag
tovább
Teljes a Sound zenei programja, jöhet a nyár
tovább
„Ez csak az évtized tele” – A Tél a Follow The Flow eddigi legkomorabb dala
tovább
Felszabadulni a fortyogó haragban – Itt a Pandóra Projekt legújabb dala
tovább
Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján
tovább
27 ok, hogy miért ne maradj le a Strand Fesztiválról
tovább